Hírek
2014. December 09. 08:26, kedd |
Helyi
Forrás: MTI/MTI Fotó: Kovács Attila
Minden segítségre szükség lesz a pilisi károk felszámolásához

Kormányzati segítségre és civil összefogásra is szükség lesz az ónos eső miatti károk felszámolásához, hangsúlyozta Áder János köztársasági elnök hétfőn a Pilisben.
Kormányzati segítségre és civil összefogásra is szükség lesz a múlt heti ónos eső miatti károk felszámolásához - jelentette ki Áder János köztársasági elnök hétfőn a Pilisben található Kakashegyen, miután megtekintette a jegesedés által egyik leginkább sújtott erdőrészt Pilisszentkereszt fölött.
Az államfő, aki a területet kezelő Pilisi Parkerdő Zrt. munkatársainak társaságában tájékozódott a helyszínen az ónos eső, majd a jegesedés okozta károkról, drámainak nevezte a szilánkosra tört, kifordult fák látványát. "Mint a sírkeresztek, mutatják, hogy 30-40 év munkája ment tönkre" - fogalmazott a köztársasági elnök.
Szólt arról is, hogy hozzávetőleg 50 ezer hektár állami erdőt - az összes állami erdő 5 százalékát - kell valamilyen módon rendbe tenni, és "ez csak összefogással, komoly állami segítséggel történhet meg". Áder János azt mondta: szeretné mindenkinek felhívni a figyelmét arra, hogy "elkél a segítség, szükség lesz kormányzati segítségre, és civil összefogásra is".
Az államfő elismerését fejezte ki a szakszerű és gyors munkáért az azonnali kárelhárításában. Hozzátette: a helyreállítás sokáig eltarthat, ezért mindenkitől megértést és támogatást kér.
Zambó Péter, a Pilisi Parkerdő Zrt. vezérigazgatója az MTI-nek elmondta, a kezelésükben lévő területen mintegy 20 ezer hektárnyi erdőt érintett a jegesedés, ennek harmada súlyosan károsodott, a közvetlen kárfelszámolás és a helyreállítás akár jövő év végig is eltarthat.
Hozzátette: a jelenlegi információk szerint új erdők ültetésére is szükség lehet, ami főleg a fenyveseket érinti, illetve a turisztikailag kiemelt helyeket. Az erdészeti társaság területén mintegy 500 kilométernyi turista- és erdészeti utat kell járhatóvá tenni.
A múlt hét eleji ónos esős időjárás miatt az ország több pontján, különösen a főváros II. és XII. kerületében, valamint Pest megye több településén alakult ki kritikus helyzet. Több balesetveszélyes utat lezártak, átmenetileg néhány települést sem lehetett megközelíteni, s több ezer háztartásban egy ideig áram sem volt.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 28. 07:51, csütörtök | Helyi
Bajnokok Ligája - Elindultak a budapesti döntő előkészületei
A Puskás Arénában lezajlott a labdarúgó Bajnokok Ligája budapesti döntőjének előkészületeit beindító első munkaértekezlet.
2025. Augusztus 17. 00:00, vasárnap | Helyi
Vida Beni ismét gokartban!
Augusztus közepén rendezték az RMC Hungary Gokart Országos Bajnokság IV. fordulóját, ezúttal Kecskeméten.
2025. Július 24. 07:25, csütörtök | Helyi
95 907-en nyertek felvételt a magyar felsőoktatásba
Az elmúlt másfél évtized legsikeresebb felvételije az idei, 95 907-en nyertek felvételt a sikeres, megújult magyar felsőoktatásba
2025. Szeptember 12. 07:25, péntek | Külföld
Lengyel külügy: az orosz légtérsértések miatt összeül az ENSZ Biztonsági Tanácsa
Lengyelország kérésére összehívják az ENSZ Biztonsági Tanácsának rendkívüli ülését a lengyel légtér orosz megsértése miatt - közölte a varsói külügyminisztérium csütörtökön az X-en.