Hírek
2015. Július 22. 06:00, szerda |
PR
Forrás: (x)
Mini nyaralás a nyár leghosszabb hétvégéjére

Idén a leghosszabb hétvége ötnapos lesz és szerencsés módon a nyár csúcspontjára, augusztus 20-ra esik. Így azok is el tudnak menni mini nyaralásra, akik egyébként nem terveztek nyári szabadságot.
A pihenés, strandolás mellett az is jó motiváció lehet az utazásra, hogy az ország bármely pontját is tűzzük ki úti célként, egészen biztosan rengeteg programlehetőségbe botlunk. A tradicionális nagy rendezvények, mint a Debreceni Virágkarnevál (ami idén már 46. alkalommal zajlik le), a budapesti tűzijáték, vagy a Balatonfüredi Borhetek mellett, számtalan eseményen vehetünk részt. Az eddig Balatonvilágoson állomásozó, már megrendezése első évében Európa legjobb fesztiváljává választott B.my.Lake összebútorozik a STRAND fesztivállal Zamárdiban. Idén a két fesztivál egy időben, egymás mellett zajlik, ami egészen biztosan a fiatalok első számú célpontja lesz ezen a hétvégén.
Érdemes azonban résen lenni és minél hamarabb megtervezni a programot, mert a szállások nagyon hamar megtelnek, hiszen ez az év legkiemeltebb időpontja, főleg a vízpartokon. A szállodák kínálataiban találunk 2 éjszakás ajánlatot is, de érdemes a hosszabb tartózkodást választani, mert 1 éjszakára lebontva kedvezőbb árat kaphatunk. Évről évre egyre inkább jellemző, hogy a szállodák nem elégednek meg a városi rendezvényekkel, hanem extra szolgáltatásokat, programokat kínálnak a vendégeknek, hogy a hotel területén is komplex kikapcsolódásban legyen részük.
Hol érdemes szállás ajánlatokat keresni? A Foglalj.hu egy helyre gyűjtötte az augusztus 20-ai csomagokat, az oldalon egyből átfogó képet kapunk a kínálatról és a szabadhelyekről:
http://www.foglalj.hu/augusztus-20-ai-hosszu-hetvege
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 30. 10:05, szerda | PR
Beleznay Endre beveszi a Szigetvári Várat
sisakban, történelemmel ès humorral
2025. Július 30. 09:20, szerda | PR
„Gyógyvíz, palacsinta és humorfürdő”
Beleznay Endre csobbanása a Szigetvári Gyógyfürdőben
2025. Július 23. 16:04, szerda | PR
digitális detox: hogyan nyaralhat önfeledten? -a tudatos tervezés, az okoseszközök átgondolt használata segít
Budapest, 2025. július 22. - A nyári vakáció a feltöltődésről szól – legalábbis így lenne ideális.
2025. Július 18. 09:36, péntek | PR
Egy életre szól, minél hamarabb kezdődik, annál jobb
a fiataloknak is érdemes hosszú távra vagy a váratlan kockázatokra szóló biztosítást kötniük