Hírek
2013. Június 07. 10:58, péntek |
Helyi
Forrás: MTI
Miniszterelnök: a legrosszabbra is fel kell készülni az árvízben
Orbán Viktor miniszterelnök szerint mivel a valaha volt legnagyobb árhullámmal kell szembenézni a Dunán, a legrosszabbra is fel kell készülni.
„Bekövetkezett az, amit szerettünk volna elkerülni, de sajnos nem sikerült: a határszakaszon már a valaha mért legnagyobb vízállás feletti vízszintet mértek a folyón, amely még árad” - mondta Orbán Viktor péntek reggeli győri sajtótájékoztatóján, utalva arra, hogy Nagybajcsnál megdöntötte az eddigi rekordot a Duna vízszintje.
„A legrosszabbra is fel kell készülni” - jelentette ki a kormányfő, aki ezért minden korábbinál nagyobb összefogást és együttműködést kért mindenkitől.
Közölte azt is, hogy a legnagyobb erőkkel most Győrújfalu térségében kell dolgozni, a községnél ugyanis megcsúszott a rézsű, de sikerült visszaépíteni a gátat.
Győr-Moson-Sopronban nyolc településen folynak munkálatok, és eddig 25 embert telepítettek ki a megyében. A szomszédos Komárom-Esztergomban - ahonnan szintén többeket kellett kitelepíteni - két elzárt település van, Dömös és Pilismarót, és felkészültek arra is, ha esetleg el kell szállítani a betegeket a komáromi kórházból.
Pest megyében egy község megközelíthetetlen, Kisoroszi, és 21 településen zajlik a védekezés, amely Budapesten is rendben halad - közölte a miniszterelnök. Beszámolt egyúttal arról, hogy első fokú árvízi védekezés 305, másodfokú 199, harmadfokú 63 kilométeren zajlik, rendkívüli helyzet pedig 191 kilométeren van. (Leányfalun a hullámtérből telepítik ki az ott élőket - szerk.)
Orbán Viktor szólt arról is: elrendelte, hogy a védekezési feladatok irányítását a vezényelt katasztrófavédelmi tisztek vegyék át a veszélyeztetett településeken az eddig egyébként kiválóan teljesítő polgármesterektől, de őket is vonják be a munkálatokba.

A miniszterelnök a jó hírek közé sorolta, hogy eddig nem történt személyi sérülés, a munkálatok fegyelmezetten zajlanak, ütemesen halad a gátak megerősítése, a kitelepítési terveket folyamatosan aktualizálják, és sem Ausztriában, sem Németországban nem esik az eső, csapadék a hétvégéig sem várható, így az árhullám levonulását újabb eső nem befolyásolja.
Az egyetlen negatív jelenségnek a rémhírterjesztést nevezte, majd azt kérte, hogy az emberek ne üljenek fel semmilyen rémhírnek, az állam pontos tájékoztatást ad mindenről.
Végül elmondta, hogy büntetés-végrehajtási intézetekből is rendeltek ki embereket a gátakra.
A tájékoztatón Bakondi György katasztrófavédelmi főigazgató is felhívta a figyelmet arra, hogy Nagybajcsnál a Duna szintje meghaladta az eddigi legnagyobb vízmagasságot, és még nem tetőzik a folyó.
Hende Csaba honvédelmi miniszter tájékoztatása szerint jelenleg 4179 katona kilenc árvízi helyszínen dolgozik, további 5454-en pedig tartalékban vannak. Eddig 426 technikai eszközt vontak be a védekezésbe, köztük deszantos rohamcsónakokat, helikoptereket, felderítő, pilóta nélküli repülőgépeket és más munkagépeket.
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.












