Hírek
2013. Június 08. 10:44, szombat |
Helyi
Forrás: lvp/MTI/MTI Fotó: Krizsán Csaba
Miniszterelnök: jól teljesít az állam a veszélyhelyzetben

A magyar állam ma jól teljesít, ha veszélyhelyzetről van szó - mondta Orbán Viktor a katasztrófavédelem és a rendvédelmi szervek árvízvédelmi munkáját értékelve a 24 Óra napilapnak adott szombaton megjelent interjújában.
„Az a minimum, hogy az államnak itt hibátlanul kell végeznie a munkáját. A vízügyesektől a tartalékosokig, a katonai műszaki egységektől a rendőrtiszti főiskolás diákokig mindenki végzi a dolgát. Még a börtönökből is kihoztuk az elítélteket, ahol ez lehetséges volt” - ismertette a miniszterelnök, aki külön méltatta az önkéntesek munkáját, és kijelentette: „ilyen mértékű összefogást én még nem tapasztaltam, pedig jó néhány árvízi védekezést levezényeltem már”.
A kormányfő szerint a márciusi hóhelyzetet nem lehet összehasonlítani az árvízzel, mert az előző rövid lefutású veszélyhelyzet volt, ahol nem állt fent közvetlen életveszély. Az árvízi védekezés viszont hosszú, elhúzódó küzdelem. A gátak magasításának maximumát elérték, azonban ilyen magas vízállás még sohasem volt. A legrosszabb forgatókönyv alapján terveztek meg mindent, és az esetleges kitelepítésre is felkészültek - tette hozzá.
A kormányfőt az árvíz mellett a választásokról is kérdezte a Komárom-Esztergom megyei lap, Orbán Viktor szerint pedig a választások ellenére nem lesz túlköltekezés 2014-ben, mert "van egy világos határ, a 2,8 százalékos hiány, amit ha Magyarország átlép, akkor az államadósság növekedik, és rövid távon jön a pénzügyi összeomlás" - fogalmazott.
Orbán Viktor rámutatott, amilyen arányban 2,8 százalék alatt tartjuk a hiányt, olyan arányban csökken az államadósság, ez Magyarország nemzeti érdeke, majd hozzátette, az Európai Unió folyamatosan kétségbe vonta, nem ismerte el ezt a szándékot. "Mára elismerte, de ettől függetlenül nekünk jövőre is ugyanezt kell tennünk" - jelentette ki.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 24. 07:25, csütörtök | Helyi
95 907-en nyertek felvételt a magyar felsőoktatásba
Az elmúlt másfél évtized legsikeresebb felvételije az idei, 95 907-en nyertek felvételt a sikeres, megújult magyar felsőoktatásba
2025. Július 29. 07:46, kedd | Bulvár
Söréttel lőttek meg ismeretlen elkövetők egy kerecsensólymot a Hortobágyon
2025. Július 29. 07:45, kedd | Külföld
Parajd - Bevezették a Korond-patak vizét a bánya fölött megépített csőrendszerbe
Bevezették hétfő hajnalban az elárasztott parajdi sóbánya fölött folyó Korond-patak vizét az ebből a célból épített csőrendszerbe, és ezzel végéhez közelednek a bányánál zajló sürgősségi munkálatok