Városlista
2025. december 23, kedd - Viktória

Hírek

2014. Május 22. 09:10, csütörtök | Helyi
Forrás: lvp/MTI

Most 30 fok, múlt héten viharos ciklon 1,6 milliárdos kárral

Most 30 fok, múlt héten viharos ciklon 1,6 milliárdos kárral

A héten nyárias időre számíthatunk, míg múlt héten nem győztük figyelni az előrejelzéseket, hogy hol várható viharos szél, kemény zivatar. Yvette ciklon 1,6 milliárdos kárt okozva söpört át rajtunk.

A Magyar Biztosítók Szövetsége első összesítése szerint a múlt heti Yvette névre keresztelt ciklon miatt május 19-éig több mint 21 ezer bejelentés érkezett a biztosító társaságokhoz, a károk becsült összege meghaladja az 1,6 milliárd forintot - közölte a szövetség az MTI-vel.

A tájékoztatás szerint a ciklon két-háromszorosára növelte a biztosítóknál az ilyenkor szokásos kárbejelentések számát, de volt olyan nap, mikor ötször több bejelentést regisztráltak. A leggyakrabban a villámok és a fák kidőlése okozta a kárt, de sok esetben sérültek a tetők és beáztak az épületek is.

A legtöbb bejelentés Somogy, Zala, Borsod-Abaúj-Zemplén, Bács-Kiskun, Heves és Pest megyéből érkezett, illetve a fővárosból és annak vonzáskörzetéből.

A MABISZ adatai szerint 2013-ban a lakásbiztosítási piac összesített díjbevétele - a társasház-biztosításokból származó bevételekkel együtt - 104,9 milliárd forintot tett ki. Az egyéni lakásbiztosítási szerződések száma 2,98 millió volt, 93 ezerrel maradt el a 2010. évitől. A 2013-ban kötött lakásbiztosítási szerződések éves átlagdíja nem haladta meg a 28 300 forintot.

A magyarországi ingatlanok mintegy 72 százaléka rendelkezik lakásbiztosítással.

Kapcsolódó cikk:
Most már marad a nyár

Ezek érdekelhetnek még

2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi

Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására

A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést

2025. December 23. 08:59, kedd | Sport

MLSZ: elindult a párbeszéd a szövetség és a szurkolók között

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) hétfőn jelezte, hogy megindult a párbeszéd a szövetség és a szurkolók között a korábban \"elmérgesedett viszony\" miatt.

2025. December 23. 08:59, kedd | Bulvár

Meghalt Chris Rea énekes, dalszerző

Életének 75. évében elhunyt Chris Rea brit énekes, dalszerző, gitáros, többek közt a The Road to Hell vagy a Driving Home For Christmas szerzője - közölte a családja hétfőn.

2025. December 23. 08:57, kedd | Belföld

NGM: februárban egyszerre nagyobb összeget kapnak a nyugdíjasok

Amit vállaltunk, teljesítjük: 2026-ban is megőrizzük a nyugdíjak vásárlóértékét, februárban érkezik a 13. havi nyugdíj és a 14. havi nyugdíj első heti részlete - közölte hétfői közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM)