Városlista
2025. szeptember 13, szombat - Kornél

Hírek

2016. Január 02. 08:20, szombat | Helyi
Forrás: HVG

Mozgó autók elé löktek egy 16 éves lányt

Mozgó autók elé löktek egy 16 éves lányt

Egy dunakeszi férfi a gyanú szerint többször megfenyegette és bántalmazta a szülői felügyelete alatt álló fiatalokat.

Egyiküket, a lányt, egy veszkedés után kilökte az úttestre, de szerencsére nem történt baleset. Az ügyben lezárták a nyomozást.

Lezárta a dunakeszi rendőrség a zaklatás, súlyos testi sértés kísérlete és kiskorú veszélyeztetése miatti indított nyomozást az 51 éves B. Károly ellen - közölte pénteken a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság.

A dunakeszi férfi a nyomozásban megszerzett adatok szerint többször halálosan megfenyegett egy 2014 novemberétől 2015. februárig a szülői felügyelete alá helyezett 16 éves lányt.

Február 7-án este fél 7 körül, miután összevesztek, Dunakeszin a Béke úton, majd a Fő úton közlekedő járművek elé lökte a lányt a járádról. Az autósok kikeülték az eléjük kerülő gyalogost, így a lány megúszta a gázolástr.

A feljelentés után a férfit másnap hajnalban a lakásán elfogták, majd őrizetbe vették, később elrendelték előzetes letartóztatását is.

Kiderült, hogy a férfi 2014 novembere óta nemcsak a 16 éves lányt, hanem a szintén felügyelete alatt álló kiskorú fiút is több alkalommal azzal fenyegette meg, hogy megöli, illetve megveri. Őt többször meg is ütötte és az ágyról ledobta a földre. A gyanúsított mindkét gyermekkel közölte, hogyha panaszkodnak, akkor ledobja őket az emeletről.

A rendőrség vádemelést javasol az ügyészségnek.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Augusztus 28. 07:51, csütörtök | Helyi

Bajnokok Ligája - Elindultak a budapesti döntő előkészületei

A Puskás Arénában lezajlott a labdarúgó Bajnokok Ligája budapesti döntőjének előkészületeit beindító első munkaértekezlet.

2025. Augusztus 17. 00:00, vasárnap | Helyi

Vida Beni ismét gokartban!

Augusztus közepén rendezték az RMC Hungary Gokart Országos Bajnokság IV. fordulóját, ezúttal Kecskeméten.

2025. Július 24. 07:25, csütörtök | Helyi

95 907-en nyertek felvételt a magyar felsőoktatásba

Az elmúlt másfél évtized legsikeresebb felvételije az idei, 95 907-en nyertek felvételt a sikeres, megújult magyar felsőoktatásba

2025. Szeptember 13. 09:28, szombat | Kék hírek

A vezetés közbeni telefonhasználatot ellenőrzi a rendőrség az utakon

Keddtől országos közlekedésbiztonsági ellenőrzést tartanak Magyarország közútjain, a rendőrök elsősorban a vezetés közbeni telefonhasználatot figyelik