Városlista
2020. július 11, szombat - Nóra, Lili

Hírek

2020. Június 30. 07:14, kedd | Külföld
Forrás: mti

Negyedszázados mélységben a brit mozik bevétele

Negyedszázados mélységben a brit mozik bevétele

Negyedszázada volt ilyen kevés a brit mozik bevétele, mint várhatóan ebben az évben lesz a koronavírus-járvány feltartóztatására elrendelt korlátozások miatt - adta hírül hétfőn a The Guardian online kiadása.

A mozik tervezett újranyitása ellenére az ágazatban az előrejelzés szerint csaknem 900 millió fonttal (350 milliárd forinttal) esik vissza a jegyeladásból és hirdetésekből álló összbevétel.

A brit kormány engedélyezte, hogy az angol mozik július 4-től ismét kinyissanak a szükséges biztonsági intézkedések mellett. Ezek között szerepel többek között a nézők egymástól távolabbi ültetése.

A mozitulajdonosok nagyon bíznak a hollywoodi produkciók bemutatásában, remélik, hogy Christopher Nolan Tenet című akcióthrillere vagy a Mulan című élőszereplős Disney-film iránti érdeklődés behoz valamit a veszteségeikből. Azonban némiképp csökkentette reményeiket, hogy mindkét film forgalmazását augusztusra halasztották.

Addig is, amíg az új kasszasikerek megérkeznek, a mozisok olyan klasszikusokkal igyekeznek visszacsábítani a nézőket, mint a Casablanca, A Birodalom visszavág, a Harry Potter-, az Alkonyat- vagy a Halálos iramban-filmek, de ismét vetítik az 1917 és a Volt egyszer egy Hollywood című karantén előtti sikereket is.

A brit mozis bevételek idén előre láthatóan 58 százalékkal esnek vissza: a 2019-es 1,25 milliárd fontról (485 milliárd forintról) 525 millió fontra (204 milliárd forintra). A The Guardian szerint 1996 óta nem volt ilyen alacsony a mozik bevétele. Akkor a tízes toplistán a Mission: Impossible, a Twister és a Trainspotting szerepelt, és a teljes éves jegybevétel 450 millió fontra (175 milliárd forintra) rúgott.

A mozik jelentős hirdetési bevételtől is elestek a járvány miatti kényszerű bezárás okán. A szakértők szerint a tavalyi 249 millió fontos (97 milliárd forint) bevétel alig felét, 114 millió fontot (44 milliárd forintot) érhetik el.

Címkék: brit, film, mozi

Ezek érdekelhetnek még

2020. Július 11. 05:00, szombat | Külföld

Az EU ellenzi, hogy az Egyesült Államok visszaállítja a szövetségi halálbüntetést

Az unió határozottan ellenzi az Egyesült Államok szövetségi legfelsőbb bírósága azon határozatát, ami 17 év elteltével ismét lehetővé teszi a szövetségi bíróságok ítéletei alapján kiszabott halálbüntetések végrehajtását

2020. Július 11. 05:00, szombat | Külföld

Egyiptomi kém dolgozhatott a német kormány tájékoztatási hivatalánál

Eljárást indított Németországban a belső elhárításért felelős nemzetbiztonsági szolgálat a szövetségi kormány sajtó- és tájékoztatási hivatalának (BPA) egy munkatársa ellen Egyiptomnak végzett kémkedés gyanújával

2020. Július 10. 11:03, péntek | Külföld

Ismét rekordot döntött az új fertőzések száma az Egyesült Államokban

Az Egyesült Államokban csütörtökön ismét rekordot döntött a koronavírussal diagnosztizált új fertőzések száma - derült ki a baltimore-i Johns Hopkins egyetem és kórház csütörtök esti adataiból.

2020. Július 10. 10:01, péntek | Külföld

Több mint kétszázezerrel nőtt a koronavíurs-fertőzöttek száma a világban

A világon 12 238 034 ember fertőződött már meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 554 360, a gyógyultaké pedig 6 716 683 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem pénteki adatai szerint.