Városlista
2026. június 12, péntek - Villő

Hírek

2011. Július 30. 07:25, szombat | Belföld
Forrás: OrientPress

Nem indult be a lakásépítés

Nem indult be a lakásépítés

Idén az első félévben 5585 új lakás épült, 35 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. A kiadott lakásépítési engedélyek száma 5877 volt, ami 36 százalékos csökkenést jelent a tavalyi szinthez képest.

A befejezett építkezések számának csökkenése hasonló mértékű, mint 2009 és 2010 első féléve között volt. A kiadott új építési engedélyek számának visszaesése viszont most valamivel kisebb, mint egy évvel korábban. A vizsgált időszakban a használatba vett lakások számát 5 százalékkal meghaladta a kiadott új lakásépítési engedélyek száma.

A lakásépítéseknek és az építési engedélyeknek több mint fele a közép-magyarországi régióban koncentrálódik. A félév folyamán használatba vett lakások száma a megyei jogú városokban esett vissza a legnagyobb mértékben, 41 százalékkal. A fővárosban és a többi városban átlagos mértékű csökkenés következett be, a községekben ennél kisebb arányban, 25 százalékkal esett vissza a lakásépítés.

Az új lakásépítési engedélyek esetében a korábbi időszaknál jóval erősebb volt a visszaesés Budapesten. A megyei jogú városokban 15, a többi városban 23 százalékos a kiadott engedélyek számának csökkenése. A községekben viszont úgy tűnik, hogy az építési kedv számottevően már nem fogyott tovább, mindössze 2 százalékkal volt alacsonyabb, mint az előző év azonos időszakában.

Az építtetői kör összetétele a korábbiakhoz képest megváltozott, a vállalkozások szerepvállalása mérséklődött, az új lakások 40 százalékát építették, egy évvel korábban még közel felét. Ezzel egyidejűleg a természetes személyek részaránya megnőtt, a lakások 58 százalékát a lakosság építtette az előző év azonos időszakának 51 százalékával szemben. Az önkormányzatok építtetői tevékenysége továbbra is jelentéktelen. Csökkent az értékesítésre épített lakások aránya, 51-ről 43 százalékra, a saját használatra épített lakásoké ebből következően nőtt. Jogi személyiségű gazdasági társaságok a kivitelezői a használatba vett lakások 54 százalékának, az egyéni vállalkozások a lakások 31 százalékát építették, 10 százalékuk pedig lakossági kivitelezésben készült el. A beruházói kör módosulásának megfelelően, az új lakóépületben létesült lakásokat tekintve, 48-ról 55 százalékra nőtt a családi házban, 36-ról 39 százalékra a többszintes, többlakásos épületben épí-tett lakások aránya. Lakóparkban 2 százalék épült, ami az egy évvel korábbiakhoz képest némi visszaesést jelent. Az adott időszakban használatba vett lakások átlagos alapterülete 100 m2 volt, 7 m2-rel nagyobb, mint 2010 I. félévében. A 100 m2–nél nagyobb alapterületű lakások aránya 33 százalékról 41 százalékra emelkedett.

Idén az első félévben 991 lakás szűnt meg, 5 százalékkal több, mint az előző időszakban. A megszűnés leggyakoribb oka a lakások avulása volt. A vizsgált időszakban 199 üdülőegységet építettek, és 167 üdülőépületben 171 üdülőegységre adtak ki építési engedélyt. A használatba vett üdülőegységek száma 48 százalékkal, az engedélyezetteké 47 százalékkal esett vissza 2010 első félévéhez képest. Az új üdülők átlagos alapterülete – a tavalyihoz hasonlóan – 76 m2.

A kiadott új építési engedélyek alapján 3295 lakóépület és 2169 nem lakóépület építését tervezik. Ez a lakóépületek esetében 10 százalékos, a nem lakóépületeknél 13 százalékos visszaesést jelent. A nem lakóépületek közül a mezőgazdasági épületekre kiadott engedélyek száma 21, a kereskedelmi épületekre kiadott engedélyeké 26 százalékkal csökkent, az ipari épületekre kiadott engedélyeké azonban 10 százalékkal nőtt.

OrientPress Hírügynökség

Címkék: épít

Ezek érdekelhetnek még

2026. Június 12. 15:00, péntek | Belföld

Ötvenhatan tettek esküt Magyarország hivatalos mentőcsapatánál, a HUNOR-nál

A katasztrófavédelem központi mentőszervezeténél 56-an tettek esküt, miután részt vettek egy háromnapos szimulációs gyakorlaton Hajdúszoboszlón, a Katasztrófavédelmi Kiképző- és Raktárbázison -

2026. Június 12. 12:00, péntek | Belföld

NAV: július 1-től hatályba lép a 3 eurós uniós vámszabály

Július 1-től Magyarországon is érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni

2026. Június 11. 13:00, csütörtök | Belföld

Vitézy Dávid: felveszik a kesztyűt a lassújelekkel szemben

Felveszik a kesztyűt a lassújelekkel szemben, ezen a nyáron a MÁV-nál olyan pályafelújítási program indult, amelynek célja, hogy legalább a legfontosabb, legnagyobb forgalmú vasútvonalakon csökkenjenek a lassújelek