Hírek
2016. Július 05. 11:00, kedd |
Helyi
Forrás: Szentendre Önkormányzata
Nyár a Gondozási Központban
A nagy meleg ellenére sok program várja az időseket a Gondozási Központban.
Az intézmény a nyár folyamán sem zár be. A programokat úgy szervezik, hogy mindenki megtalálja benne a saját érdeklődési körének megfelelőt.
Június 1-én Nyílt napot tartottak, melynek célja, hogy az érdeklődők bepillantást nyerjenek az intézmény életébe. A nap apropójából meghívták a Püspökmajori civil nyugdíjas klubot, így a zenés kerti parti az ismerkedésről és a kapcsolatépítésről is szólt. A zenét Stiegler Zsuzsa, és a KO-MA-KO Együttes biztosította. A látogatók megtekinthették R. Tamás Valéria szobrászművész Naphimnusz című kiállítását, amit május 30-án nyitott meg Kecskésné Sipos Andrea, az intézmény vezetője.
Június 6-tól kézimunka kiállítást rendeztek a város időseinek alkotásaiból. Minden látogató meglepődött, mennyi kincs került elő a szekrények mélyéről. Márai írja az ünnepről: „Az élet elhoz másféle, láthatatlan ünnepeket is.” Ezek a kiállítások ilyen ünnepek, láthatatlan és mégis látható ünnepet varázsoltak az idősek klubja foglalkoztatójába.
Az intézményt szép kert veszi körül, különösen idén, amikor az önkormányzattól egynyári virágpalántákat kaptak. A kertben lévő gyümölcsfák termőbe fordultak, a meggyfákon igen sok gyümölcs termett. “Roskadoztak az ágai, mi meg gondolkodóba estünk. Mit is kezdhetnék ennyi meggyel? A nagy segítséget jelentő „közmunkásaink” közreműködésével a meggyek lekerültek a fáról. Az időseink közösen kimagozták a már édessé váló gyümölcsöket. A klubvezető és a dolgozók kipréselték belőle a levet. A meggymagokat sem dobtuk ki. Meggymag párnát készítünk belőle, amit Magdi néni és Giza néni ügyes kezei készítenek el a nyár folyamán. A meggyből készült szörpnek még neve is lett: öreg meggy szörp…”
“Munkánkat több önkéntes is segíti. Czövekné Török Lídia kézműves foglalkozásokkal színesíti az idősek életét, és nem utolsó sorban az intézmény falait. Éles Berna, aki korábban a gyakorlati idejét is nálunk töltötte. Kovács Miklósné csütörtökönként a zenés bibliaórákat tarja. Évek óta visszajáró önkéntesünk Dr. Balogh Ibolya nyugdíjas orvos is, aki egészségnevelő előadásokat tart havi rendszerességgel a klubtagoknak. Ezúton is köszönjük a közreműködők áldozatos munkáját! – Borbély Veronika mentálhigiénés foglalkoztató.
Fotó: Szentendre Önkormányzata
Ha érdekelnek a hasonló tartalmú cikkek, lájkold a Facebook oldalunkat: Infováros Szentendre ... és ne felejtsd el a cikket megosztani az ismerőseiddel, hogy ők is elolvashassák azt.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Október 26. 07:54, vasárnap | Helyi
Országjárásra indulnak a Digitális Polgári Körök
A Digitális Polgári Körökben már több mint 90 000-en vagyunk, közülük tízezrek csatlakoztak hozzánk a Békemeneten.
2025. Augusztus 28. 07:51, csütörtök | Helyi
Bajnokok Ligája - Elindultak a budapesti döntő előkészületei
A Puskás Arénában lezajlott a labdarúgó Bajnokok Ligája budapesti döntőjének előkészületeit beindító első munkaértekezlet.
2025. Augusztus 17. 00:00, vasárnap | Helyi
Vida Beni ismét gokartban!
Augusztus közepén rendezték az RMC Hungary Gokart Országos Bajnokság IV. fordulóját, ezúttal Kecskeméten.
2025. Október 26. 07:55, vasárnap | Külföld
Ukrajnai háború - Amerikai és orosz kormányzati illetékesek egyeztetnek szombaton az ukrajnai rendezésről
Az ukrajnai háború lezárásáról is tárgyal a Trump-adminisztráció illetékeseivel szombaton az Egyesült Államokban Kirill Dmitrijev, az orosz elnök különleges megbízottja.
