Hírek
2016. Augusztus 27. 09:00, szombat |
Helyi
Forrás: TV Szentendre
OffLine Center
Megújult helyszínen a régi eszmékkel várja szeptembertől a fiatalokat az OffLine Center.
Augusztus 27-én egy extrém nappal készülnek a szervezők, ahol nem csak a programok, de a résztvevők, a közösség is fontos szerephez jut majd.
Új otthonra talált a szentendrei OffLine közösség a Duna-parton az egyik volt kávézó épületében, a Czóbel park mellett. A fiatalokat megszólító közösség a Szentendrei Baptista Gyülekezet tagjaival közösen teszik szebbé, lakájosabbá új központjukat, ahol már a munkálatok végéhez közelednek.
A célja a szervezőknek, hogy a kamaszokat szólítsák meg, legyen egy biztonságot adó közösség, ahol mind lelkileg, mind fizikálisan is biztonságban vannak.
A közösség első nyilvános eseményére a Szentendre Éjjel –Nappal fesztivál keretében látogathatnak majd el az érdeklődők. Ez a nulladik extrém sportokat bemutató rendezvény, arra is alkalmas esz, hogy a fiatalok ismerkedjenek egymással, hogy őszre kis közösséggé kovácsolódjanak.
Az Offline center szeptembertől várja majd rendszeresen fiatal látogatóit, akik akár az iskola után, a tanulás előtt is ellátogathatnak majd a Duna-parti közösségi helyre.
Fotó: tvszentendre.hu
Ha érdekelnek a hasonló tartalmú cikkek, lájkold a Facebook oldalunkat: Infováros Szentendre ... és ne felejtsd el a cikket megosztani az ismerőseiddel, hogy ők is elolvashassák azt.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi
Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz
Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.
2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi
Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt
Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Április 28. 16:00, kedd | Belföld
Meghalt Sebő Ferenc előadóművész, zeneszerző, a táncházmozgalom egyik elindítója
Hétfőn kora reggel elhunyt Sebő Ferenc előadóművész, zeneszerző, a táncházmozgalom egyik elindítója - erősítette meg a művész halálhírét Perger László, a Sebő-együttes tagja az MTI-nek.
