Hírek
2018. November 10. 10:33, szombat |
Belföld
Forrás: mti
Olasz poggyászfosztogatókat buktatott le a magyar rendőrség

Olasz poggyászfosztogatókat buktattak le a magyar rendőrök - közölte a rendőrség szombaton az MTI-vel.
Az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata közleményében azt írta: a közelmúltban a sajtóban több helyen megjelent, hogy a Róma-Budapest között közlekedő repülőkön is történt poggyászfosztogatás. A Repülőtéri Rendőr Igazgatóság (RRI) nyomozói csütörtökön Rómában az érintett járatra feladtak egy bőröndöt, amelyben készpénzt helyeztek el, feljegyezve a bankjegyek sorozatszámát. Budapesten a rendőrök azt tapasztalták, hogy a pénzt valaki ellopta, de a repülő lepakolását végző munkásoknál nem találtak bűncselekményből származó értékeket.
Közben a járat három utasa feljelentést tett, mert a feladott bőröndjeiket felforgatva, illetve nyitva kapták meg. A rendőrök megállapították, hogy valakik kilenc csomagot is felnyitottak, és felmerült a gyanú, hogy a bűncselekmény nem a járat érkezésekor, hanem korábban történt.
Az RRI haladéktalanul felvette a kapcsolatot az olasz hatósággal, amelynek tagjai a budapesti járat olasz rakodóit és megtalálták náluk a magyar rendőrök által a bőröndbe helyezett készpénzt, valamint egyéb értéktárgyakat.
Az ORFK kiemelte: az RRI a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren alkalomszerűen tapasztalható poggyászfosztogatások számának alacsonyan tartása érdekében 2018-ban több mint ötezer csomagrakodást kísérte figyelemmel. Azt írták: "ezen ellenőrzéseknek vannak látható és vannak operatív elemei".
Mivel a reptéri poggyászfosztogatás nemzetközi jelenség, a rendőrség továbbra is azt tanácsolja az utasoknak, hogy műszaki cikkeket, készpénzt, ékszereket ne hagyjanak feladott poggyászukban. Ezeket akár az utolsó pillanatban is vegyék ki onnan, ha kiderül, hogy a csomagjukat nem vihetik fel a fedélzetre, hanem a repülőgép rakterébe kerül - javasolják.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 31. 07:47, csütörtök | Belföld
15 százalékkal emelkedik a bére minden kormánytisztviselőnek, aki a területi közigazgatásban dolgozik
A kormány szerdai ülésén döntött arról, hogy szeptember 1-jétől 15 százalékkal emelkedik a bére minden kormánytisztviselőnek, aki a területi közigazgatásban dolgozik
2025. Július 31. 07:46, csütörtök | Belföld
Százezernél többen kezdhetik meg felsőfokú tanulmányaikat szeptemberben
A pótfelvételivel együtt százezernél többen kezdhetik meg felsőfokú tanulmányaikat szeptemberben
2025. Július 31. 06:00, csütörtök | Belföld
Továbbra is változatlan feltételekkel érvényesíthető a négy vagy több gyermeket nevelő anyák kedvezménye
A négy vagy többgyermekes anyáknak 2020. január 1-je óta a kereső tevékenységből származó jövedelmük után nem kell szja-t fizetniük, ebben semmilyen változás nem történt.
2025. Július 30. 13:23, szerda | Belföld
Ma indul az új adategyeztetési kampány; a NAV ezúttal a hibás bevallásgyakoriságra figyelmeztet
A NAV ma értesíti azokat az adózókat, akik online számlaadat-szolgáltatásaik és pénztárgépadataik alapján 2025-ben átlépték az éves áfabevallásra vonatkozó értékhatárt, mégsem váltottak havi vagy negyedéves bevallásra.