Hírek
2011. December 01. 14:29, csütörtök |
Külföld
Forrás: mno.hu/MTI
Oroszország teljes leállásra szólította fel Észak-Koreát

Nukleáris tevékenységének teljes befagyasztására szólította fel Észak-Koreát az orosz külügyminisztérium csütörtökön, egy nappal azután, hogy Phenjan közölte, haladást ért el a gyengén dúsított uránium előállítása terén.
A moszkvai közlemény szerint az észak-koreai atomprogram folytatása komoly aggodalmakat vált ki. Orosz részről hangoztatták, felszólítják Phenjant, hogy fogadja el a nemzetközi közösségnek a kérdéssel kapcsolatos álláspontját, s tegye meg az első lépést azzal, hogy moratóriumot hirdet nukleáris tevékenységének teljes egészére, beleértve az urándúsítást is.
Észak-Korea szerdán jelentette be, hogy „gyors ütemben” halad egy könnyűvizes kísérleti reaktor építésével és alacsony fokon dúsított urán előállításával. A KCNA hivatalos hírügynökség által idézett közlemény leszögezte, hogy Phenjannak szuverén joga az atomenergia békés célú felhasználása, és ezzel kapcsolatban nem lehet szó „sem engedményről, sem kompromisszumról”. Az ilyen atomreaktorral megszüntethető az energiahiány az országban – olvasható a külügyi közleményben, amely szerint Észak-Korea azután döntött egy reaktor önálló megépítéséről, hogy az ígéretek ellenére az Egyesült Államok nem segített neki ebben.
A közlemény ugyanakkor hozzáteszi, hogy Phenjan kész feltételek nélkül felújítani a hatoldalú tárgyalásokat a Koreai-félsziget atommentesítéséről. Észak-Korea tavaly kezdett bele a könnyűvizes reaktor építésébe a jongbjoni atomkomplexum területén, és a közelmúltban az állami médiában olyan hírek láttak napvilágot, amelyek szerint „kézzelfogható közelségbe” került a reaktor beindítása. Az ilyen reaktorok elsősorban polgári rendeltetésűek, de felhasználhatók urándúsításra, ami része lehet az atomfegyvergyártás folyamatának.
Az Egyesült Államok azon az állásponton van, hogy egy könnyűvizes reaktor építése is sérti az ENSZ BT Észak-Korea elleni határozatait. Phenjan szerdai bejelentése alááshatja a hatoldalú tárgyalások folytatására tett nemzetközi erőfeszítéseket, Washington, Szöul és Tokió ugyanis a tárgyalások feltételeként követeli Phenjantól az urándúsítás azonnali felfüggesztését.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 30. 07:33, szerda | Külföld
Fegyveres támadás történt egy New York-i felhőkarcolóban, többen meghaltak
Két biztonsági őr és két irodai alkalmazott halt meg a New York-i felhőkarcolóban hétfő este történt fegyveres támadásban – derül ki az erőszakos cselekménnyel kapcsolatban kedden nyilvánosságra hozott részletekből.
2025. Július 29. 07:45, kedd | Külföld
Parajd - Bevezették a Korond-patak vizét a bánya fölött megépített csőrendszerbe
Bevezették hétfő hajnalban az elárasztott parajdi sóbánya fölött folyó Korond-patak vizét az ebből a célból épített csőrendszerbe, és ezzel végéhez közelednek a bányánál zajló sürgősségi munkálatok
2025. Július 29. 07:38, kedd | Külföld
Donald Trump bejelentette, hogy 10-12 napos határidőt szab a háború megállítására
Donald Trump amerikai elnök hétfőn közölte, hogy új, 10-12 napos határidőt szab az ukrajnai háború megállítására, amivel lerövidítette a július közepén általa adott 50 napos határidőt.
2025. Július 28. 07:57, hétfő | Külföld
Izrael naponta tízórás humanitárius szünetet tart a Gázai övezetben
Az izraeli hadsereg naponta tíz órán át \"humanitárius szünetet\" tart a harcokban a Gázai övezet több térségben – jelentette be az izraeli hadsereg (IDF) vasárnap reggel.