Hírek
2016. Augusztus 05. 10:00, péntek |
Helyi
Forrás: TV Szentendre
Ötven szentendrei zarándok Krakkóban
Ötven szentendrei zarándok vett részt a Katolikus világtalálkozón, amit a lengyelországi Krakkóban rendeztek meg idén.
Évente találkoznak a világ katolikus fiataljai Rómában a katolikus világtalálkozón, minden harmadik évben a másik kontinens ad otthont ennek a különleges milliókat megmozgató rendezvénysorozatnak, amit idén Lengyelországban, Karkkóban tartottak. A magyar fiatalok, köztük a szentendreiek is, Krakkóban és a város környékén található településeken leltek otthonra az elmúlt héten, ahol élő tapasztalatot szereztek nemcsak a lengyel vallásosságról, a dél-lengyelországi kultúráról és vendégszeretetről is.
Annak ellenére is több millióan vettek részt a Ferenc pápa által is megtisztelt eseményeken, hogy az elmúlt időszakban több, a keresztény világot ért támadás is történt Európa szerte. A szentendrei látogatók is mindvégig biztonságban érezték magukat, bár volt olyan is, ki visszamondta az utazást.
A Szentendrei Szent Erzsébet Karitasz olyan baráti kapcsolatokra tett szert a lengyel testvérszervezettel, akikkel a jövőben több alkalommal is terveznek együttműködést.
Fotó: salvator.hu
Ha érdekelnek a hasonló tartalmú cikkek, lájkold a Facebook oldalunkat: Infováros Szentendre ... és ne felejtsd el a cikket megosztani az ismerőseiddel, hogy ők is elolvashassák azt.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
