Városlista
2026. június 14, vasárnap - Vazul

Hírek

2014. Január 16. 09:19, csütörtök | Helyi
Forrás: Nagy Olivér

Pályán a szentendrei kosarasok: elúszott első félidő után a remek hajrá is kevés volt

Pályán a szentendrei kosarasok: elúszott első félidő után a remek hajrá is kevés volt

Csak épp hogy nem tudta leküzdeni a második félidőben, az első félidőben begyűjtött jelentős ponthátrányt szombaton a BLF Palota junior csapata ellen játszó Szentendrei KSE együttes a leányfalui pályán.

A szentendreiek lassú ütemben kezdtek neki az első félidőnek, ellentétben a BLF Palota csapatával, mely a játék elején hamar megszerezte a vezetést. A szentendrei játékosok szemben ellenfelükkel pedig mintha még aludtak volna, leszámítva egy-két szépen megjátszott támadást, csak ezeknél jóval több volt az eladott labda.

A második félidőben belehúztak a szentendreiek, egy ideig fej-fej mellett volt a két csapat. Az egyetlen baj az volt, hogy a szépen megjátszott támadásokból nem született pont, így a BLF Palota gyorsindításokkal könnyű ziccerekhez jutott.

Az utolsó negyedben nagyon nagy volt a harc. A két csapat között csupán 4 pont különbség volt és a szentendreiek végre megmutatták, hogyan kell ezt a játékot játszani. De ezt azonban már túlkésőn, így a végeredmény 47-52 lett.

Kapcsolódó cikk:
Kemény hajrában újra nyertek kosarasaink

Ezek érdekelhetnek még

2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi

Csajok Miniben…, de nem úgy!

Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.

2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi

Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer

Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.

2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi

Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól

Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.

2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi

Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben

Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.