Városlista
2026. május 1, péntek - Fülöp

Hírek

2012. November 05. 08:10, hétfő | Helyi
Forrás: MTI /fotó: passzivhaznyiltnap.com

Passzívházas nyílt nap Szentendrén

Passzívházas nyílt nap Szentendrén

Nyílt napokat szervez a fővárosban és négy vidéki településen – köztük Szentendrén – épített passzívházak látogatására a Passzívházépítők Országos Szövetsége péntektől vasárnapig.

A november 9 és 11 között megrendezett Nemzetközi Passzívház Nyílt Napok programsorozathoz csatlakozva Magyarországon az érdeklődők lakottan tekinthetnek meg budapesti, budaörsi, diósdi, dunaújvárosi, és szentendrei minősített passzív házakat, valamint az első passzívház minőségű iskolaépület – mondta el az MTI-nek Mesterházy Mónika megbízott sajtóreferens.
A látogatások egyik fő célja az, hogy a passzív házakról keringő tévhiteket és mendemondákat sikerüljön eloszlatni, amihez a mostani fűtési szezon is jó apropóval fognak szolgálni – hangsúlyozta a sajtóreferens.

Hozzátette: olyan épületeket választottak ki, amelyek megfelelnek a szigorú elvárásoknak, így például a primer energiafogyasztásuk a hagyományos technológiával épült házakhoz viszonyítva 80-95 százalékkal kevesebb.
Ezeknek az épületeknek a tulajdonosai mind részt vettek a kivitelezésben, vagy saját maguk építették házaikat. Ők mindannyian a Passzívházépítők Országos Szövetsége tagjai, ezért a helyszíneken tartózkodó szakértőkkel együtt minden részletre kiterjedő válaszokat tudnak adni a látogatók kérdéseire – hangsúlyozta Mesterházy Mónika.

A Passzívházépítők Országos Szövetsége november 11-én autóbuszos szakmai túrát szervez, hogy a regisztrált érdeklődőket a helyszínekre szállítsa. Előzetes egyeztetés után lehetőség van az épületek egyedi kiválasztására, és megtekintésére is. A szakmai túrára november 9-ig lehet jelentkezni, erről bővebb információk a www.passzivhaznyiltnap.com weboldalon olvashatók – hívta fel a figyelmet a sajtóreferens.

Az első passzívház 1990-ben épült a németországi Darmstadtban. Egy passzívháznak meg kell felelnie a darmstadti Passivhaus Institut (Passzívház Intézet) hivatalos minősítési rendszerének. Magyarországon 2009 februárjában a Pest megyei Szadán adták át az első olyan épületet, amely rendelkezik ilyen hivatalos tanúsítvánnyal.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Május 01. 09:21, péntek | Helyi

Férfi kézilabda BL - Egygólos előnyben a Veszprém a negyeddöntőben

A Veszprém házigazdaként 35-34-re legyőzte a német Füchse Berlint csütörtökön, a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén.

2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi

Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz

Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.

2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi

Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt

Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.