Hírek
2019. Október 03. 08:04, csütörtök | Helyi
„Csend” - Interaktív kiállításmegnyitó az Ur Eleonóra Batik Galériában
![„Csend” - Interaktív kiállításmegnyitó az Ur Eleonóra Batik Galériában](/external/image_cache/0/1/6/0164f1dc148be89a1c4eef24161e5fca.jpg)
Rendhagyó módon nyílt meg Ur Eleonóra és Kelemen Ágnes új, közös kiállítása: elsőként egymást kérdezték a másik művészi hitvallásáról, majd a nézők meséket és verseket azonosíthattak be egy-egy kiállított művel.
A fenti címet adta a két művésznő az Ur Eleonóra Batik Galéria új kiállításának, amelyt oly módon nyitottak meg, hogy egymásnak tettek fel kérdéseket. Például arról, hogy honnan volt az indíttatás a művészeti pályára, honnan jön az ihlet egy-egy alkotáshoz, mi volt a kedvenc gyermekkori játékuk, vagy hogy miért éppen azt a művészi technikát választotta a másik, amely módon alkot.
Kelemen Ágnes: „Bújj elő” – „Csend” – „Vadnak születtem”
Ur Eleonóráról megtudhattuk, hogy sokáig „csak” feleség és családanya volt, majd egy betegség ébresztette rá arra, hogy a teste azt üzeni, nincs minden rendben vele lelkileg. Elgondolkodott azon, hogy mi hiányzik az életéből, s rájött, hogy szüksége van arra, hogy a benne szunnyadó alkotási vágyát továbbra is megélhesse. Így újra visszatért az indonéz eredetű batikoláshoz, ahhoz az ősi, kétezer éves textilfestő eljáráshoz, amelyben megtalálta a saját művészeti stílusát.
Kelemen Ágnes: „Engedd el” – Ur Eleonóra: „Turmalin”
„Festményeimen az élet – szemnek olykor láthatatlan, mégis jelenlevő – kisugárzását, s a természet merész színkavalkádját mesélem minduntalan. A batikfestés esetlegessége és lassú meditatív kibontakozása ejtette rabul szívemet. Példaképem Amrita Sher-Gill és Frida Kahlo. Mindkét nő úttörő volt életében, útjukat önállóan, a kor iskolai keretein kívül járták, és érzéseiket a színek és formák nyelvén énekelték, máshoz nem foghatóan. Képeimmel közvetítek Ég és Föld között, s mindenkinek üzenem: legyünk nyitottak a világra és befogadóak az új iránt!” – vallja Ur Eleonóra.
Ur Eleonóra: „Anya archetípus: Korall” (baloldalon) – „Bölcs asszony archetípus: Akvamarin” (jobboldalon)
A batikolást egyetlen művészeti intézményben sem oktatják Magyarországon, de Eleonóra gyermek- és felnőtt tanfolyamokon is tanítja. (A tanfolyam iránt érdeklődők az ureleonora.com honlapon találnak további tudnivalókat.)
Kelemen Ágnes: „Kékszakáll” – „Álmatlanság”
Kelemen Ágnes - aki szintén anya, és a hétköznapjai ugyanolyan teendőkkel vannak teli, mint mindenki másnak - arról mesélt, hogy az ő festményeihez gyakran egy-egy olyan érzelem adja az ihletet, amelyet nem tud megélni, s így azok a festményeiben jelennek meg. Amióta pedig fest, azóta teljesen más szemmel látja a világot, legyen szó a kert szépségeiről vagy az emberi jellemekről.
A kiállítás 2019. október 31-ig tekinthető meg az Ur Eleonóra Batik Galériában (Szentendre, Dumtsa Jenő u. 15.)
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 25. 08:00, szombat | Helyi
Kiütötte az Ajka Kristályt a Perutz
A pápai csapat a szezon utolsó idegenbeli mérkőzését Ajkán játszotta, ahol a házigazdákat magabiztosan, 6-1 arányban győzte le.
2024. Július 27. 09:47, szombat | Sport
Szoboszlai góljával győzte le a Real Betist a Liverpool
Szoboszlai Dominik találatával a Liverpool FC labdarúgócsapata 1-0-ra nyert a Real Betis ellen a pénteken Pittsburghben rendezett felkészülési mérkőzésen.
2024. Július 27. 06:00, szombat | Belföld
Mélyponton a születésszám
Az előzetes adatok szerint 2024 júniusában 6040 gyermek született és 8863 ember halt meg; 2023 júniusához képest a születések száma 17, a halálozásoké 5,9, a házasságkötéseké pedig 14 százalékkal csökkent
2024. Július 27. 06:00, szombat | Belföld
Orbán Viktor Románia miniszterelnökével tárgyalt a kétoldalú kapcsolatokról és a román schengeni tagságról
Orbán Viktor miniszterelnök tavalyi tárgyalásukat követően idén is megbeszélést folytatott Bukarestben Marcel Ciolacu román kormányfővel - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát irányító helyettes államti