Hírek
2013. Május 27. 08:43, hétfő |
Helyi
Forrás: lvp
Bravúrgyőzelemmel zárta a szezont a szentendrei kosárcsapat - FOTÓK
A hosszabbításban győzte le az ELTE-BEAC csapatát a hétvégén a Szentendrei KSE NB II-es felnőtt alakulata, amely ezzel a győzelemmel búcsúzott a szezontól. A fiúk jelenleg a tizenegyedikek a tabellán.
Szombaton fogadták a szentendrei fiúk az ELTE játékosait Leányfalun, ahol mindenképpen szeretett volna visszavágni az előző 9 pontos vereségért a Szentendre KSE legénysége. Ezzel együtt szoros és küzdelmes mérkőzésre számított a csapat, ami be is igazolódott, hiszen a rendes játékidőben nem bírta eldönteni a győzelem sorsát a két együttes, köszönhetően annak, hogy a szentendreiek a 4. negyedben remekül hajráztak és egyenlíteni tudtak. Ezt követően a hosszabbításra is maradt még lendülete a hazai alakulatnak és végül 83-81-re legyőzte az ötödik helyen álló ELTE-BEAC kosarasait.
A szezonzáró győzelemmel a szentendreiek jelenleg a tizenegyedikek az NB II-es bajnokság Közép-Magyarországi B-csoportjában, de mivel néhány riválisnak, így többek közt a szentendreiekkel ugyanannyi ponttal álló Öregkaszásoknak is, még van hátra mérkőzésük, így egyelőre nincs hivatalos végeredmény.
A remek szezonzárásnak azonban mindenképpen szóljon a legjobb csapatinduló!
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 01. 09:21, péntek | Helyi
Férfi kézilabda BL - Egygólos előnyben a Veszprém a negyeddöntőben
A Veszprém házigazdaként 35-34-re legyőzte a német Füchse Berlint csütörtökön, a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén.
2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi
Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz
Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.
2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi
Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt
Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.











