Térképükkel a Fő téren tanácstalanul nézelődő turistapártól kérdeztem néhány hete, hogy hová akarnak eljutni. Történelmi emlékeket szerettek volna megnézni, és érdekes kiállításokat. Mit javasoljak elsőként? – merengtem a bőséges kínálat tudatában. Ám a templomokat nem találták elég réginek, a római kőtárat pedig elég látványosnak. Van ilyen, kezdjék hát a múzeumokkal! „Szentendre is the city of the painters. Czóbel, Ámos, Barcsay, Vajda, Kmetty…” „Are they all local artists?” Igen, helyi kötődésű alkotók, a város büszkeségei, de országszerte ismertek, sőt némelyikük nemzetközileg jegyzett. „Imre Amos was a friend of Chagall and their pictures are similar sometimes.” (Csúsztattam kicsit.) „Many of these artists studied in Paris”, de éreztem, hogy hivatkozási alapnak ez kevés. Hogyan meséljem el, hogy hányan jöttek megnézni a Malomba a Czóbel-kiállítást a határokon túlról is? Vagy azt, amikor Vajda Lajos művészetét nemrég György Péter nevezte európai jelentőségűnek a múzeumban tartott tárlatvezetésén? S egyáltalán: Európa, az már valami? Nemzetközi tekintélyekhez vagy népszerű személyekhez kell mérnünk festőinket a jó reklámhoz, mert már egy önálló (kis) múzeum sem jelent garanciát? Vagy minden városnak megvannak a maga művészei, s Szentendre csak a helyiek számára több, mint egy turistapihenő Visegrád felé menet, ahol egy (fél) órányi kellemes sétát érdemes tenni a Bogdányi utca szuvenírgiccsei közt? Ha jó idő van.

Szentendrei szelfi Jakov Ignjatovity szerb íróval

Ők nem futnak össze Németh Gáborral a Sparban, a Charlotte macskáját simogató Waszlavik Lászlóval, vagy efZámbóval a lakótelepi pékségben, s nem is értenék, hogy mit jelentett a Bizottság együttes, s milyen máig élő hatása van. Milyen öröm látni, hogy Szulovszky Joninak, „a Dunakanyar legjobb gitárosának” fiai is zenélnek, és rendszeresen koncerteznek a Barlangban! Persze, ők nem látták a Duna-partra rondított mobilgát előzetes látványterveit sem. A Bükkös-patak mentén eltekerő kerékpárosok morfondírozhatnak csak azon, hogy a valóban védelmet adó, új gát szürkeségét miért nem próbálják eltüntetni iskolások „festményeivel” ugyanúgy, mint a piac mellett, a 11-es alatti falnál. Pedig büszkén mutogathatnák szüleik a korzón csemetéik pingálmányait. De a viszonylag kicsi felület miatt lehetne akár egy időnként megújuló kiállítás is, hogy újabb és újabb ifjú jelentkezők mutathassák meg magukat. Mint a Templomdomb falaira kiakasztott képeikkel tették egykor a zsűrizés nélkül kiállítók.

A felfelé vezető sikátoroktól elgyengülök, persze. A szívmelengető érzést pedig erősíti a Kedves kávézó neve éppúgy, mint a lángososnál – félúton megpihenve a „csúcstámadás” előtt – vásárolható finom palacsinták. Fent szuszogva szertenézek, s meglelém honom a hazában. A kilátás is cáfolja, hogy csupán Cservenkáné Patyomkin-faluja lenne ez a városok közt nem túl nagy lakosszámmal bíró település. (Csak azt az építményadót tudnám feledni!) Bár a Pestre tartó, hajnali, tömött HÉV-ek szemlélői azt feltételezhetnék, csak ez is csak egy alvóváros az agglomerációban, ám Budapest közelsége előnyt és hátrányt egyaránt jelent. Hiszen egy óra alatt bárhová el lehet jutni a fővárosba tömegközlekedéssel is – milyen helyi kínálat versenyezhetne ezzel? És mégis. Megtelnek a csak helybeliek által ismert kis kávézók, de a színházterem szintén. A „Szeresd Szentendrét!” programjai is rendkívül népszerűek (voltak) a középkorúak körében. Új generációk nőnek fel, akik majd ugyancsak kötődni fognak lakhelyükhöz, ha ezt most még nem is vallanák be. Hiszen rabul ejt a környezet. Előre hát, Ulcisia castra farkasai!

Klein László

Korábbi írás - Luxemburgból Magyarországra