Hírek
2014. Július 12. 08:01, szombat |
Helyi
Forrás: MTI
Hatan fulladtak vízbe pár nap alatt - veszélyes is lehet a Duna
A dunai fürdőzés veszélyeire hívta fel a figyelmet a Budapesti Rendőr-főkapitányság Dunai Vízirendészeti kapitánysága pénteki, a fővárosban megtartott sajtótájékoztatóján.
A Duna magyarországi szakaszán július 7. és 9. között hatan fulladtak vízbe, többségük a főváros területén fürdőzött. Barnácz István, a kapitányság vezetője ezzel kapcsolatosan hangsúlyozta: a fő szabály szerint tilos a fürdőzés a Duna valamennyi, városon átvezető szakaszán, így Budapest egész területén, illetve máshol is csak a kijelölt helyeken szabad úszni. Elmondta: az idén már 35-en fulladtak a Dunába, a baleseteket pedig többnyire emberi felelőtlenség okozta.
Figyelmeztetett arra, hogy a Duna mint nemzetközi vízi út rendkívül veszélyes. A folyó uszadékokat sodor, kis területeken is szélsőségesen ingadozó a víz hőmérséklete, jelentős a hajóforgalom és az épített partfalak miatt különösen a városokban erős a hullámzás.
Különösen frekventált, így veszélyes helynek számít a többi között a Római-part, a Margitsziget, a Hajógyári-sziget és a Kopaszi-gát, közlése szerint ezeken a területeken fokozott ellenőrzést végeznek.
Hozzáfűzte: az elsődleges céljuk nem a büntetés, hanem a figyelmeztetés, a balesetek megelőzése. Annál is inkább, mert a Dunában nem elegendő az úszásjártasság. Ugyanis azoknak a 80 százaléka, akik a folyóban lelték a halálukat, tudott úszni, és az emberek általában a parttól mindössze 15-20 méterre fulladnak a vízbe.
Különös kockázatot jelent az alkoholfogyasztás, illetve a szív- és érrendszeri betegségek - tette hozzá.
Arról is szólt, hogy 14 évnél fiatalabb gyerekek számára a vízi járműveken kötelező a mentőmellény viselése, illetve motoros hajó csak a megfelelő jogosítvánnyal vezethető.
A hajózási szabályzat minden vízi jármű esetében meghatározza a kötelező felszereléseket, amelyeket ellenőriznek is - mondta az alezredes.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Szeptember 05. 16:00, szombat | Belföld
Magyar Péter: a kormány december végéig meghosszabbítja a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet
A kormány úgy döntött, hogy december 31-ig meghosszabbítja a szeptember 7-én lejáró, tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet Magyarországon - erről Magyar Péter miniszterelnök péntek este számolt be a Facebook-oldalán.
2026. Szeptember 05. 14:00, szombat | Külföld
Orosz hírszerző főnök: reális egy nagyszabású eurázsiai konfliktus kialakulása
Teljesen reális egy egész Eurázsia területére kiterjedő, nagyszabású konfliktus kialakulásának kockázata
2026. Szeptember 05. 13:00, szombat | Életmód
Duna Médiaszolgáltató: Gulyás István mentesítése objektív vizsgálati folyamat eredménye volt
Gulyás István mentesítése a munkavégzés alól nem napi politikai reakció, hanem objektív vizsgálati folyamat eredménye volt
