Városlista
2026. június 13, szombat - Antal, Anett

Hírek

2013. December 14. 08:01, szombat | Helyi
Forrás: MTI

Jótékonyság, aukció Szántó Piroska szobrának megvalósításáért

Jótékonyság, aukció Szántó Piroska szobrának megvalósításáért

Jótékonysági árverést rendeznek szentendrei művészek által felajánlott alkotásokból vasárnap a MűvészetMalomban Szántó Piroska festőművész emlékszobrának megvalósításáért.

A száz évvel ezelőtt született Szántó Piroska festőművész emlékszobrának megvalósítására a szentendrei önkormányzat a Társaság az Élhető Szentendréért Közhasznú Egyesülettel (TESZ) közösen pályázott, és a Nemzeti Kulturális Alaptól 700 ezer forintot nyert el a célra - mondta Fülöp Zsolt, a kezdeményező civil szervezet elnöke az MTI-nek.

A szobor egymillió forintba kerül, a hiányzó önrész, valamint az emlékhely kialakításához szükséges további 400 ezer forint előteremtése érdekében számos ismert, Szentendréhez köthető képzőművész ajánlotta fel művét aukcióra. Vasárnap mások mellett Aknay János, Bukta Imre, Asszonyi Tamás, Bihon Győző, feLugossy László, ef Zámbó István és Vincze Ottó alkotására lehet licitálni.

A TESZ elnöke kiemelte: Szántó Piroska és férje, Vas István költő nemcsak a művésztelep ideiglenes lakója volt Szentendrén, hanem évtizedeken át ott is töltötték nyaraikat. Legendás Hold utcai hétvégi házukban, és a később mellé épült műteremben a magyar kultúra számos kiemelkedő alakja megfordult.

Vas István, majd Szántó Piroska halála után oldalági rokonok örökölték az ingatlant, a festmények egy része a Szombathelyi Képtárba került, egy másik rész egy budapesti lakásban van. A "festők városában" sokan szorgalmazták, hogy legalább egy szobor emlékezzen a művészházaspárra. "Ezért kezdeményeztük, hogy a Hold utcai ház közelében, a 11-es főút melletti kis háromszög alakú területre állítsunk egy emlékszobrot, amelyhez méltó környezetet is kialakítunk" - mondta Fülöp Zsolt.

Az alkotás elkészítésére Farkas Zsófia szobrászművészt kérték fel.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi

Csajok Miniben…, de nem úgy!

Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.

2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi

Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer

Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.

2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi

Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól

Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.

2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi

Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben

Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.