Városlista
2026. április 6, hétfő - Vilmos, Bíborka

Hírek

2013. Június 15. 08:00, szombat | Helyi
Forrás: lvp/szentendreihirek.hu

Már újul Izbégen a Szentlászlói út

Már újul Izbégen a Szentlászlói út

Már egy hete tart a Szentlászlói út felújítása Izbégen, a beruházásnak köszönhetően több ezer szentendrei közlekedése válik könnyebbé és biztonságosabbá. Nyár végéig forgalomkorlátozásokra kell számítani.

„Sok ezer ember közlekedése válik könnyebbé, biztonságosabbá” – mondta Török Balázs alpolgármester, a terület önkormányzati képviselője az útfejlesztési munkák megkezdése kapcsán. A beruházás június 6-val indult, mely során Izbégen, a Szentlászlói út felújítása zajlik majd 637 millió forintból. Ebből az Anna utcai kereszteződéstől egészen a Szarvashegyi útig megújul az út. Az uniós támogatásból megvalósuló beruházás során a kivitelező megerősíti, illetve ahol kell, ott az alapokig kicseréli az útalapot és teljesen új burkolatot kap az út. Mindemellett szélesebb is lesz valamint az Anna utcánál egy forgalomcsillapító sziget is épül, de ezenfelül a vízelvezető-rendszer is megújul illetve a buszmegállóknál burkolatszélesítéssel és szabványos peronnal teszik biztonságosabbá a közlekedést a szakemberek, sőt a becsatlakozó utcák torkolati részét is felújítják.

Mivel egyszerre négy helyen dolgozik a kivitelező, így 300 méteres szakaszokon van félpályás útlezárás, ahol jelzőlámpák irányítják a forgalmat. Így aki teheti, a nyári időszakban kerülje el ezt a részt – tanácsolja a képviselő. Török Balázs hozzátette, hogy az átmenő forgalom számára a Szarvashegyi út használata, az Izbégen élők számára a kevés párhuzamos utca igénybevétele javasolható. Emellett a tömegközlekedésben is figyelni kell a megnövekedett menetidőre, a Szentlászlói utat érintő buszjáratok ugyanis biztosan nem tudják tartani a menetrendet.

A tervek szerint az iskolakezdésig befejeződik a beruházás, így szeptemberben már helyreállhat a forgalmi rend.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Április 05. 14:00, vasárnap | Sport

FA Kupa - A Liverpool kiütésével elődöntős a Manchester City

A tavalyi döntős Manchester City 4-0-ra legyőzte szombaton kora délután a Szoboszlai Dominikkal és Kerkez Milossal felálló Liverpoolt a labdarúgó angol FA Kupában, és a legjobb négy közé jutott.

2026. Április 05. 12:00, vasárnap | Életmód

Megérkezett a magyar piacra a BAIC kínai autómárka

Megérkezett a magyar piacra a BAIC autómárka, a kínai autóipar egyik meghatározó szereplőjének modelljeit áprilisban kezdik forgalmazni Magyarországon