Hírek
2012. November 09. 09:28, péntek |
Helyi
Forrás: MTI
Megvan az új alpolgármester

Budai Otíliát választotta gazdasági alpolgármesterré a szentendrei képviselő-testület csütörtökön. Az új alpolgármester feladata az önkormányzati reorganizáció során létrejött rendszer működtetése és felügyelete lesz.
A polgármesteri hivatal MTI-hez eljutatott közleménye szerint az ülésen Polányi Sándor, a távozó reorganizációs alpolgármester kilenc hónapra szóló megbízatása kapcsán elmondta, hogy „Szentendre kikerült az adósságcsapdából, és kiépült az a rendszer, amelynek segítségével biztosítható a város fenntartható gazdálkodása”.
Polányi Sándor kiemelte: létrehozták a heti cash-flow menedzsmentet, az üzleti kontrolling irodát, új felső- és középvezetői érdekeltségi rendszert építettek ki, valamint újraértelmezték az egyéni felelősség fogalmát a tervezésben és a gazdálkodásban.
A közleményben kitértek arra, hogy az elmúlt hónapokban gyökeresen átalakították az önkormányzat és cégei, valamint a hivatal működését. Mint rámutattak: a gazdasági alpolgármesteri funkció nem politikai, hanem szigorúan szakmai jellegű.
„Bízunk benne, hogy a jegyző státuszához hasonlóan e pozíció is ciklusokon átívelő szakmai feladatkörré válhat” – áll a közleményben.
Polányi Sándor ez év februárjától dolgozott reorganizációs alpolgármesterként Szentendrén. A város fejvadász cégen keresztül, apróhirdetésben keresett szakembert a gazdasági alpolgármesteri posztra, amelyre tizenhárman jelentkeztek. Budai Otília várhatóan decembertől irányítja a város gazdálkodását.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 24. 07:25, csütörtök | Helyi
95 907-en nyertek felvételt a magyar felsőoktatásba
Az elmúlt másfél évtized legsikeresebb felvételije az idei, 95 907-en nyertek felvételt a sikeres, megújult magyar felsőoktatásba
2025. Július 31. 07:49, csütörtök | Külföld
Hszi Csin-ping: Kína gazdasága továbbra is komoly kihívásokkal néz szembe
Kína gazdasága továbbra is komoly kockázatokkal és kihívásokkal néz szembe - figyelmeztetett Hszi Csin-ping kínai államfő a Kínai Kommunista Párt legfelső döntéshozó testületének szerdai ülésén Pekingben.
2025. Július 31. 07:47, csütörtök | Életmód
Csalók élnek vissza az OTP Bank egyik vezetőjének nevével
Az OTP Bank egyik vezetőjének nevével visszaélve, magukat rendőröknek kiadó csalók videóhívásban keresik meg az ügyfeleket, hogy pénzt szerezzenek tőlük - hívta fel a figyelmet a pénzintézet szerdán.
2025. Július 31. 07:47, csütörtök | Belföld
15 százalékkal emelkedik a bére minden kormánytisztviselőnek, aki a területi közigazgatásban dolgozik
A kormány szerdai ülésén döntött arról, hogy szeptember 1-jétől 15 százalékkal emelkedik a bére minden kormánytisztviselőnek, aki a területi közigazgatásban dolgozik