Hírek
2013. November 04. 09:04, hétfő |
Helyi
Forrás: Rózsa Dávid
Megvan kosarasaink idei első győzelme
Megszerezte első idénybeli győzelmét a Szentendrei KSE NB II-es felnőtt csapata, amely idegenben a Közgáz alakulatát győzte le a minap.
A férfi NB II-es kosárlabda bajnokságban megint hétközi fordulót tartottak, amelyen a szentendrei csapat játékosai is pályára léptek, még pedig idegenben a Közgáz vendégeként. Volt jó pár hiányzója a vendégcsapatnak, de szerencséjére a hazai alakulat is elég vékony kispaddal érkezett a találkozóra.
Ennek ellenére elég nagy iramban kezdte meg a két csapat a mérkőzést. Mindkét csapat jól dobott, de a szentendreiek jobban ki tudták használni a lehetőségeiket így némi előnnyel térhetek pihenőre az első negyed után. A második negyedben se vettek vissza az SZKSE fiai, és bár nem tudtak nagyon ellépni az ellenféltől, magabiztosan kezükben tartották a meccset. A nagyszünet után, jött a kritikus 3. negyed, amely általában gyenge szokott lenni, de most nagyon koncentráltak a fiúk, és az egyik legjobb negyedüket futották. A negyedik negyedre így nem maradt más feladatuk, mint okosan és türelmesen kijátszva a helyzeteiket megszerezzék az idény első, jól megérdemelt győzelmét.
A mérkőzés végeredménye: Közgáz–SzKSE: 78–91
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
