Városlista
2025. augusztus 2, szombat - Lehel

Hírek

2014. Január 27. 07:39, hétfő | Helyi

Parádés szentendrei kosaras sikerek

Parádés szentendrei kosaras sikerek

Két győzelmet is bezsebelt a hétvégén a Szentendrei Kosárlabda SE gyerekcsapata, mely mellett ráadásul az egyesület lányai is nyertek hazai pályán.

Szentendrei KSE - Budaörsi KSE 52-47 (4-6,18-10,16-17,14-14) (Szép Márton edző beszámolója)

Izgatottan kezdtük a mérkőzést, hiszen minden gyerek tudta, hogy a bajnokság legjobb csapatai vesznek részt ezen a játéknapon. Ennek is tudható be, hogy a tiszta helyzeteket is sorra elhibáztuk, de játékosaink becsületesen védekeztek és hajtottak.

Dávid Andris kosarainak köszönhetően sikerült először fordítani, majd hat pontos előnyt szerezni a szünetig. A harmadik negyedben felváltva estek a kosarak, főleg Dávid és Sipos játszottak jó formában és eredményesen.

Az utolsó negyedet nagyon fegyelmezetten kezdtük és a jó védekezéshez eredményes támadás is társult. Ennek eredményeképpen fokozatosan elhúztunk és a vége előtt 4 perccel már kilenc pont volt a különbség, majd a végén magabiztosan nyertünk 52-47-re. Dicséretet érdemel az egész csapat a lelkes és fegyelmezett játékért.

Pontszerzők: Dávid A. 24p, Sipos G.8p, Laki A.6p, Molnár G. 4p, Láng R.4p, Láloczki L.4p, Szűcs T.2p

Parádés szentendrei kosaras sikerek

Szentendrei KSE - Vagány Nyulak 60-28 (14-8,10-8,24-2,14-10)

A második mérkőzésen egy nagyrészt magas lányokból álló csapat ellen játszottunk. Már az első negyedben Molnár Gellért és Laki Panni kosaraival hatpontos előnyre tettünk szert, majd a 2. negyedben előnyünket nyolc pontra növeltük, Dávid Andris eredményes játékának köszönhetően.

A fordulópont a 3. negyedben következett amikor nagyon jó és agresszív védekezésünknek köszönhetően a megszerzett labdákból sorra szereztük a kosarakat és lendületünk a 4. negyedben is kitartott.
Pontszerzők: Laki A.16p, Sipos G.10p, Dávid A.8p, Molnár G. 6p, Láloczki L.4p, Szűcs T.4p, Forgó M.4p, Mikus Á.4p, Láng R.2p, Szabó Á.2p
Dicséret mindenkinek és köszönet a szülőknek a szurkolásért és a támogatásért.

Szentendrei KSE-Tatai SE (Vágvölgyi Fanni összefoglalója)

A szentendrei lányok újabb győzelmet arattak!

Szentendrei KSE-Tatai SE (Vágvölgyi Fanni összefoglalója)

Leányfalun, hazai pályán a Tatai SE kadett lány csapatával játszottak lányaink. A szentendrei csapat az első perctől kezdve gyönyörűen játszott. Az egyéni teljesítmények mellett szép csapatjátékot is láthattunk. Mind támadásban mind védekezésben sikerült végrehajtani azt, amiket az edzéseken keményen gyakoroltak lányaink.

Az első negyed eredménye mutatta az összeszedett játékot. Az 1. játékrész 19-8-al zárult.

A 2. negyedben a szentendreiek továbbra is összeszedett csapatjátékkal növelték előnyüket. A támadásban használt figurák többnyire kosárral fejeződtek be, így a 2. negyed eredménye 23-8 lett.

A 3. negyedben a hazai csapattól igazán felszabadult játékot láthattunk. A rengeteg gyorsindítás mellett a kidolgozott támadások is rendszerint kosárral fejeződtek be, ahogy az eddigi játékrészekben is. A 3. negyed végeredménye 20-12.

A 4. negyedben lányaink inkább a védekezésre koncentráltak. A támadás már nem volt olyan intenzív, de azért hozták a kötelezőt. Az utolsó negyed 13-24gyel zárult.
Szentendrei KSE-Tatai SE 75-52

Ezek érdekelhetnek még

2025. Július 24. 07:25, csütörtök | Helyi

95 907-en nyertek felvételt a magyar felsőoktatásba

Az elmúlt másfél évtized legsikeresebb felvételije az idei, 95 907-en nyertek felvételt a sikeres, megújult magyar felsőoktatásba

2025. Augusztus 01. 09:58, péntek | PR

„Próbálj meg nyugdíjas lenni 30 évesen!” – Augusztusban újra jön a K&H nagy túlélőkísérlete

a díjat nyert influenszerkampány újraindul

2025. Augusztus 01. 08:47, péntek | Életmód

Svábhegyi Csillagvizsgáló: újra megfigyelhető lesz a Perseidák meteorraj

A Perseidák meteorraj augusztus 12-én hajnalban éri el maximumát, óránként 50-70 hullócsillaggal -

2025. Augusztus 01. 08:46, péntek | Bulvár

Augusztus 20. - A DCJ Stílusgyakorlat lett Magyarország tortája