Hírek
2013. December 03. 07:37, kedd |
Helyi
Forrás: lvp/PMRFK
Sámli repült be az ablakon - önbíráskodók ellen nyomoztak a szentendrei rendőrök

Vádemelési javaslattal zárták le a szentendrei rendőrök azt a nyomozást, mely egy pomázi anya és fia ellen indult, akik szomszédjukkal keveredtek szóváltásba egy korábbi tartozás miatt.
A Szentendrei Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya eljárást folytatott önbíráskodás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt H. Róbert 19 éves és G. Mária 49 éves pomázi lakosok ellen.
A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint G. Mária és a szomszédban lakó 63 éves sértett között 2013. augusztus 6-án 17 óra körüli időben - egy korábbi tartozás miatt - szóváltás alakult ki. Ennek során H. Róbert megfenyegette a sértettet azzal, hogyha édesanyjának, G. Máriának 10 percen belül nem adja meg a tartozását, akkor betöri a házának az ablakát. Miután a 63 éves asszony nem fizetett, H. Róbert betörte a sértett lakásának konyhaablakát, valamint azon keresztül bedobott a házba egy sámlit. Eközben G. Mária folyamatosan trágár szavakat kiabált és fenyegetőzött.
A szentendrei rendőrök a 49 éves nőt és fiát gyanúsítottként hallgatták ki önbíráskodás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.
A gyanúsítottak ellen - szabadlábon hagyásuk mellett - folytatott eljárást a Szentendrei Rendőrkapitányság a napokban befejezte és a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal küldte meg az illetékes ügyészség részére.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 24. 07:25, csütörtök | Helyi
95 907-en nyertek felvételt a magyar felsőoktatásba
Az elmúlt másfél évtized legsikeresebb felvételije az idei, 95 907-en nyertek felvételt a sikeres, megújult magyar felsőoktatásba
2025. Augusztus 01. 09:58, péntek | PR
„Próbálj meg nyugdíjas lenni 30 évesen!” – Augusztusban újra jön a K&H nagy túlélőkísérlete
a díjat nyert influenszerkampány újraindul
2025. Augusztus 01. 08:47, péntek | Életmód
Svábhegyi Csillagvizsgáló: újra megfigyelhető lesz a Perseidák meteorraj
A Perseidák meteorraj augusztus 12-én hajnalban éri el maximumát, óránként 50-70 hullócsillaggal -