Hírek
2013. Június 23. 08:00, vasárnap |
Helyi
Forrás: Takács Bálint
Szent Iván-napi álom a Skanzenben

Szent Iván-napi álmot tart a Skanzen június 29-én. A Magyar mellett, svéd, dán, finn, norvég és még sok balti állam mutatja be kultúráját és szokásait.
A skanzen szervezői rendhagyó lehetőséget kínálnak az odalátogatóknak, ugyanis a programok június 29-én délután kettőtől, egészen éjfélig tartanak. Ezáltal átélhetővé válik, egy éjszaka a múzeumban. A rendezvényt a svéd májusfa állításával kezdik, majd a házaknál, hagyományőrző bemutatók, és kézműves foglalkozások várják a kicsiket és nagyokat egyaránt.
Egyebek mellett az érdeklődők készíthetnek észt motívumokkal tarkított textileket és szalagokat, illetve svéd technikával alkothatnak gyönyörű virágos koszorúkat is. Akik pedig egy kis játékra vágynak, azokat páfránykeresésre invitálják a szervezők, ami a monda szerint csakis azon a napon nő, és aki megtalálja, érteni fogja a világ összes nyelvét.
A kisgyermekeknek pedig bábelőadással kedveznek, melyen az ismert mesék mellett, észt népmeséket is megismerhetnek nemcsak a gyerekek, de szüleik is.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 24. 07:25, csütörtök | Helyi
95 907-en nyertek felvételt a magyar felsőoktatásba
Az elmúlt másfél évtized legsikeresebb felvételije az idei, 95 907-en nyertek felvételt a sikeres, megújult magyar felsőoktatásba
2025. Augusztus 01. 09:58, péntek | PR
„Próbálj meg nyugdíjas lenni 30 évesen!” – Augusztusban újra jön a K&H nagy túlélőkísérlete
a díjat nyert influenszerkampány újraindul
2025. Augusztus 01. 08:47, péntek | Életmód
Svábhegyi Csillagvizsgáló: újra megfigyelhető lesz a Perseidák meteorraj
A Perseidák meteorraj augusztus 12-én hajnalban éri el maximumát, óránként 50-70 hullócsillaggal -