Hírek
2013. Február 23. 07:58, szombat |
Helyi
Forrás: MTI
Szentendrei Emlék-képek: kiállítás S. Nagy János gyűjteményéből

Elsősorban a szentendrei festészet látványelvű vonulata jelenik meg a szentendrei MűvészetMalom péntektől látható kiállításán, amely S. Nagy János magángyűjteményéből válogat.
"A gyűjtői látásmódot és a festészetről vallott felfogást tükröző több mint száz alkotás a magángyűjtemény eddigi legteljesebb bemutatkozása" – mondta Bodonyi Emőke kurátor csütörtökön az MTI-nek.
A szentendrei születésű S. Nagy János kollekciójának létrejöttében jelentős szerepet kapott a családi indíttatás és a személyes ízlés, a régi szentendrei motívumok keresése. A gyűjteményben ugyanakkor a helyi jelentőségű alkotások mellett muzeális értékű festmények is találhatók, többek között Jeges Ernőtől, Rozgonyi Lászlótól vagy Modok Máriától. Az évtizedek alatt létrejött anyag elsősorban az 1926-ban alapított Szentendrei Művésztelep nyolc „atyjára” fókuszál, illetve azokra festőkre, akik ekkoriban leltek otthonra a városban.
„Az összegyűjtött művek alkotói közül sokan Réti István, a nagybányai művésztelep egyik alapítójának növendékei voltak, a képek zömét a látványelvű festészettel lehetne jellemezni” - hangsúlyozta a kurátor.
Bodonyi Emőke kitért arra, hogy S. Nagy János néhány művész esetében – példaként Bánovszky Miklóst és Onódi Bélát említette, akikkel a gyűjtő jó barátságot ápolt – a későbbi munkásságot is figyelemmel kísérte, de gyűjteményében képviselteti magát a szentendrei kortárs művészet, többek között Balogh László, Deim Pál, Aknay János, Lukoviczky Endre, Hajdú László vagy a nemrég elhunyt Gy. Molnár István is.
A tárlaton azok az egykori plakátok, fotók és interjúk is megtekinthetők, amelyek S. Nagy János jelentős kurátori és művészeti írói tevékenységéhez kapcsolódnak, miután a kutatóvegyészként dolgozó műgyűjtő egykor maga is aktívan részt vett a szentendrei művészeti közéletben.
A kiállítás május 20-ig látható.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 24. 07:25, csütörtök | Helyi
95 907-en nyertek felvételt a magyar felsőoktatásba
Az elmúlt másfél évtized legsikeresebb felvételije az idei, 95 907-en nyertek felvételt a sikeres, megújult magyar felsőoktatásba
2025. Augusztus 01. 09:58, péntek | PR
„Próbálj meg nyugdíjas lenni 30 évesen!” – Augusztusban újra jön a K&H nagy túlélőkísérlete
a díjat nyert influenszerkampány újraindul
2025. Augusztus 01. 08:47, péntek | Életmód
Svábhegyi Csillagvizsgáló: újra megfigyelhető lesz a Perseidák meteorraj
A Perseidák meteorraj augusztus 12-én hajnalban éri el maximumát, óránként 50-70 hullócsillaggal -