Városlista
2025. augusztus 1, péntek - Boglárka

Hírek

2015. Január 07. 07:37, szerda | Helyi
Forrás: lvp/PMRFK

Vádemelés előtt három szentendrei rabló – megkötözték és fegyverekkel fenyegették a sértettet

Vádemelés előtt három szentendrei rabló – megkötözték és fegyverekkel fenyegették a sértettet

Ügyészség elé került annak a három gyanúsítottnak az ügye, akik fegyverrel raboltak ki egy férfit még múlt nyáron Szentendrén. A három férfi megkötözte a sértettet, majd több százezer forintot vettek el tőle.

Rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya H. Szabolcs 24 éves, F. Gergely 28 éves és S. Attila 25 éves szentendrei lakosok ellen.
A gyanúsítottak a rendelkezésre álló adatok szerint 2014. július 14-én 22 óra körüli időben Szentendre külterületére csalták a sértettet, ahol két fegyverrel vagy annak utánzatával a nála lévő több százezer forint átadására kényszerítették, miközben kezeit összekötözték. A gyanúsítottak a sértett telefonjából kivették a SIM kártyát és azt összetörték, majd a H. Szabolcs által vezetett autóval elhajtottak a helyszínről.
Az adatgyűjtés és a gyors rendőri intézkedések eredményeként – a bűncselekmény elkövetését követő rövid időn belül – a fővárosban intézkedés alá vonták és elfogták H. Szabolcsot, akit előállítását követően gyanúsítottként hallgattak ki a szentendrei nyomozók, majd bűnügyi őrizetbe vették. A férfi által használt autóban a rendőrök műanyag, fekete gyorskötözőt, készpénzt és egy – az előzetes szakértői vélemény szerint – gáz-riasztó fegyvert, tárat és lőszereket találtak és foglaltak le.

F. Gergelyt szentendrei lakásán fogták el a rendőrök. A 28 éves gyanúsított úgy jött ki az ingatlanból, hogy kezét a háta mögött tartotta. A rendőrök felszólítására elővette háta mögül a kezeit és eldobta a nála lévő fegyvert vagy annak utánzatát. Ezt követően önként átadta a nyomozóknak a bűncselekmény elkövetésekor viselt ruházatát, a bűncselekmény elkövetéséből származó pénzt, illetve egy gumilövedékes puskát.

A 25 éves S. Attilát szintén szentendrei lakásán fogták el a rendőrök.

F. Gergelyt és S. Attilát elfogásukat követően a Szentendrei Rendőrkapitányságra előállították, majd őrizetbe vételük mellett gyanúsítottként hallgatták ki mindkettőjüket.

Az illetékes bíróság 2014. július 17-én elrendelte a gyanúsítottak előzetes letartóztatását.

A gyanúsítottak ellen folytatott eljárást a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya a napokban lezárta, az iratokat vádemelési javaslattal megküldte az illetékes ügyészségnek.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Július 24. 07:25, csütörtök | Helyi

95 907-en nyertek felvételt a magyar felsőoktatásba

Az elmúlt másfél évtized legsikeresebb felvételije az idei, 95 907-en nyertek felvételt a sikeres, megújult magyar felsőoktatásba

2025. Augusztus 01. 08:47, péntek | Életmód

Svábhegyi Csillagvizsgáló: újra megfigyelhető lesz a Perseidák meteorraj

A Perseidák meteorraj augusztus 12-én hajnalban éri el maximumát, óránként 50-70 hullócsillaggal -

2025. Augusztus 01. 08:46, péntek | Bulvár

Augusztus 20. - A DCJ Stílusgyakorlat lett Magyarország tortája