Hírek
2015. Január 22. 07:17, csütörtök |
Helyi
Forrás: MTI - fotó: PMRFK illusztráció
Polgármesteri összefogás a Győrtől Szentendréig tartó kerékpárútért
A Győrtől Szentendréig terjedő térségből 17 Duna-parti település polgármestere írt alá közös nyilatkozatot a napokban, amelyben kérik a kormány döntéshozóit az EuroVelo 6 kerékpárút mielőbbi megépítésére.
Tájékoztatta minderről Esztergom polgármestere szerdán az MTI-t. A nyilatkozatot szintén aláíró Romanek Etelka elmondta, a polgármesterek szorgalmazták, hogy a Duna menti kerékpárút kiemelt kormányprogramként, európai uniós támogatásból a jelenlegi ciklusban épüljön meg. A beruházáshoz a szükséges hatástanulmányok elkészültek és már a tervezett nyomvonalat is kijelölték.
A visegrádi turisztikai desztinációmenedzsment szervezet elnökségi tagja, Zeller Tibor kezdeményezésére létrejött találkozón azt is kérték a megjelent polgármesterek, hogy nevezzenek ki egy személyt, aki a kormányzati szinten felelős lesz a beruházás lebonyolításáért.
Az EuroVelo 6 a Duna németországi szakaszától Bécsig, majd onnan az osztrák-magyar határig tart. Az útvonalon évente közel 400 ezer kerékpáros közlekedik a Bécstől nyugatra eső szakaszon.
A világ minden tájáról érkező kerékpáros turisták száma viszont a Bécset elhagyó szakaszon már drasztikusan, évente mintegy 40 ezer főre csökken. A szakértők szerint egyértelmű, hogy ennek oka elsősorban az infrastruktúra, a megfelelő minőségű és folyamatos kerékpárút hiánya.
Az EuroVelo 6 magyarországi szakaszának elkészültével az útvonal forgalma várhatóan ugrásszerűen növekedne, mert a Szigetközben és a Dunakanyarban haladó vonalvezetés, valamint Budapest jelentős turisztikai vonzerővel rendelkezik
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
