Városlista
2025. július 31, csütörtök - Oszkár

Hírek

2024. Március 26. 10:04, kedd | Belföld
Forrás: MTI

Rétvári Bence: Többnapos komplex vizsgálat alá vetik a gyermekvédelmi intézmények vezetőit

Rétvári Bence: Többnapos komplex vizsgálat alá vetik a gyermekvédelmi intézmények vezetőit

Többnapos komplex vizsgálat alá vetik a gyermekvédelmi intézmények vezetőit, az eredmény kiértékelését pedig informatikai rendszer segíti

- mondta el kedden a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára az m1 Ma reggel című műsorában.

Rétvári Bence kiemelte, a módszertant olyan szakemberek állították össze, akik ismerik minden területét a gyermekvédelemnek. Azt mondta, az a cél, hogy bármilyen kockázatot ki tudjanak szűrni, ami a gyermekek számára veszélyt jelenthet.

Az első nap ellenőrzött körülmények közötti tesztelésből áll, a második napon pedig egyéni és csoportos gyakorlatokon kell részt venniük a vezetőknek - tette hozzá az államtitkár. Úgy fogalmazott, a csoportos gyakorlat részeként konfliktushelyzetbe kerül a vezető, aminek megoldását ötven különböző szempont alapján vizsgálják.

Rétvári Bence elmondta, a kétnapos vizsgálat alapján készítik el a szakemberek az első elemzést számos szempontot figyelembe véve. A harmadik fázisban pszichológiai mélyinterjút készítenek az érintetettekkel - fogalmazott az államtitkár. Leszögezte, a vizsgálatnak sok síkja van, így a felmerülő problémákat külön is tudják vizsgálni. "Nem kockáztathatunk, a gyermekeket védenie kell ezeknek az intézményeknek" - nyilatkozta.

A stúdióbeszélgetésben elhangzott, 530 intézményben indult soron kívüli vizsgálat, beleértve az egyházi és civil fenntartású intézményeket is. Ennek kapcsán Rétvári Bence azt mondta, a márciusban és áprilisban zajló vizsgálatok arra koncentrálnak, hogy ha volt korábban ki nem derült gyermekbántalmazás vagy szexuális visszaélés, az "most bukjon ki".

"Emeljük ki nagyon gyorsan és küldjük börtönbe azokat, akik pedofil hajlamuk miatt mentek be ezekbe az intézményekbe, és így próbáltak gyermekek közelébe kerülni" - nyilatkozta az államtitkár. Hozzátette, ilyen nem történhet meg, "pedofiloknak nincs kegyelem", és azonnal büntetőeljárást kell ellenük indítani. Rétvári Bence ugyanebben a témában a Kossuth rádió reggeli műsorában azt mondta, az elmúlt tíz évben arra törekedtek, hogy a gyermekvédelemben több forrás álljon rendelkezésre. Kiemelte, amikor ezt a területet átvették, éves szinten 40 milliárd forintot fordított az állam gyermekvédelemre, ma ez az összeg 127 milliárd forint. Hozzátette, a szigorúbb büntetőeljárások is eredményre vezettek, hiszen 2010 óta nyolcszorosára nőtt a börtönbe küldött pedofilok száma. Az államtitkár leszögezte, még a tavaszi ülésszakban az Országgyűlés elé kerül a gyermekvédelmi törvény szigorítása.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Július 31. 07:47, csütörtök | Belföld

15 százalékkal emelkedik a bére minden kormánytisztviselőnek, aki a területi közigazgatásban dolgozik

A kormány szerdai ülésén döntött arról, hogy szeptember 1-jétől 15 százalékkal emelkedik a bére minden kormánytisztviselőnek, aki a területi közigazgatásban dolgozik

2025. Július 31. 07:46, csütörtök | Belföld

Százezernél többen kezdhetik meg felsőfokú tanulmányaikat szeptemberben

A pótfelvételivel együtt százezernél többen kezdhetik meg felsőfokú tanulmányaikat szeptemberben

2025. Július 31. 06:00, csütörtök | Belföld

Továbbra is változatlan feltételekkel érvényesíthető a négy vagy több gyermeket nevelő anyák kedvezménye

A négy vagy többgyermekes anyáknak 2020. január 1-je óta a kereső tevékenységből származó jövedelmük után nem kell szja-t fizetniük, ebben semmilyen változás nem történt.

2025. Július 30. 13:23, szerda | Belföld

Ma indul az új adategyeztetési kampány; a NAV ezúttal a hibás bevallásgyakoriságra figyelmeztet

A NAV ma értesíti azokat az adózókat, akik online számlaadat-szolgáltatásaik és pénztárgépadataik alapján 2025-ben átlépték az éves áfabevallásra vonatkozó értékhatárt, mégsem váltottak havi vagy negyedéves bevallásra.