Városlista
2025. július 31, csütörtök - Oszkár

Hírek

2018. Január 19. 18:51, péntek | Külföld
Forrás: Kriják Krisztina, az MTI tudósítója jelenti:

Semmissé nyilvánított egy svájci frank alapú jelzáloghitelt a szlovén legfelsőbb bíróság

Semmissé nyilvánított egy svájci frank alapú jelzáloghitelt a szlovén legfelsőbb bíróság

Semmissé nyilvánított egy svájci frank alapú hitelszerződést a szlovén legfelsőbb bíróság arra hivatkozva, hogy a bank nem tájékoztatta ügyfelét az ilyen devizahitelek magas kockázatáról

- közölte a szlovén sajtó pénteken. Robert Preninger, a hitelfelvevő ügyvédje a szlovén közszolgálati televíziónak elmondta: ez az első jogerős ítélet nemcsak Szlovéniában, hanem az Európai Unióban is.

A legfelsőbb bíróság a 2015-ben indított eljárásban most másodszor hozott ítéletet. Az első ítéletben megsemmisítette a pénzintézet javára hozott korábbi döntést és új eljárást rendelt el az ügyben.

Preninger elmondta, hogy a jogerős ítélet szerint a hitelfelvevőnek az eredeti hitelösszeget kell visszafizetnie a banknak, kamatok nélkül, a pénzintézetnek pedig törölnie kell az ügyfél ingatlanját terhelő jelzálogjogot.

A szlovén svájcifrank-hitelesek egyesülete közleményében kiemelte: fontos győzelemről van szó. Bizakodásuknak adtak hangot, hogy a jelenlegi jogerős ítélet a jövőben bírósági gyakorlattá válik.

"Rendszerszintű megoldás kell a problémára, amelyet a bankok kapzsisága és a szabályozó szervezetek csődje okozott" - hangoztatták.

A szlovén központi bank adatai szerint 2017 májusában a svájci frank alapú hitelek állománya 524 millió euróra rúgott. Szlovén magánszemélyek és cégek 2004 és 2008 között vették fel a hiteleket az alacsony kamat miatt, de nem számoltak az árfolyamkockázattal.

Sajtóértesülések szerint közel 20 ezer embert érint a mostani ítélet Szlovéniában, nekik legalább 60 százalékkal csökkenhet a tartozásuk.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Július 31. 07:49, csütörtök | Külföld

Hszi Csin-ping: Kína gazdasága továbbra is komoly kihívásokkal néz szembe

Kína gazdasága továbbra is komoly kockázatokkal és kihívásokkal néz szembe - figyelmeztetett Hszi Csin-ping kínai államfő a Kínai Kommunista Párt legfelső döntéshozó testületének szerdai ülésén Pekingben.

2025. Július 30. 07:33, szerda | Külföld

Fegyveres támadás történt egy New York-i felhőkarcolóban, többen meghaltak

Két biztonsági őr és két irodai alkalmazott halt meg a New York-i felhőkarcolóban hétfő este történt fegyveres támadásban – derül ki az erőszakos cselekménnyel kapcsolatban kedden nyilvánosságra hozott részletekből.

2025. Július 29. 07:45, kedd | Külföld

Parajd - Bevezették a Korond-patak vizét a bánya fölött megépített csőrendszerbe

Bevezették hétfő hajnalban az elárasztott parajdi sóbánya fölött folyó Korond-patak vizét az ebből a célból épített csőrendszerbe, és ezzel végéhez közelednek a bányánál zajló sürgősségi munkálatok

2025. Július 29. 07:38, kedd | Külföld

Donald Trump bejelentette, hogy 10-12 napos határidőt szab a háború megállítására

Donald Trump amerikai elnök hétfőn közölte, hogy új, 10-12 napos határidőt szab az ukrajnai háború megállítására, amivel lerövidítette a július közepén általa adott 50 napos határidőt.