Hírek
2024. Október 25. 07:48, péntek |
Belföld
Forrás: MTI
Simicskó István: a kadétképzés sikertörténet

A kadétképzés sikertörténet. A jövő biztonságát azok a kadétok garantálják majd, akik a katonai hivatást választják - mondta a Honvédelmi Sportszövetség elnöke, a KDNP frakcióvezetője csütörtökön a Békés vármegyei Szarvason.
Simicskó István a Honvédelmi Sportszövetség által üzemeltetett szarvasi sportközpontban tartott Kadét tűzfegyveres lövészverseny eredményhirdetésén elmondta, 2017-ben indult a program három középiskolában. Most 159 középiskolában 11 ezernél több kadétjuk van.
Hozzátette, csaknem 260 tagszervezet kapcsolódott hozzájuk, programjaikkal mintegy 200 ezer embert érnek el.
Nem tudjuk, milyen világ jön, de az biztos, hogy katonákra mindig szükség lesz; a biztonságnak ugyanis mindig "ára, záloga van" - fogalmazott.
A Honvédelmi Sportszövetség elnöke szerint azok, akik kadétképzésben vesznek részt, a hivatásos, a szerződéses és a tartalékos katonai hivatást is választhatják, de a civil életben is kamatoztatható többletképességekre tesznek szert. Minden második kadét a katonai hivatást választja, ami erősíti Magyarország biztonságát - jegyezte meg.
A pedagógusok és az egészségügyi dolgozók mellett meg kell becsülni azokat, akik az emberek biztonságáért felelnek: a katonákat, rendőröket. "Akkor működik jól az állam" - jelentette ki.
Simicskó István elmondta, a Honvédelmi Sportszövetségnek már létesítményei is vannak, jelenleg országszerte öt, a szarvasihoz hasonló sportközpontot építettek meg; a Békés vármegyei "példaértékűen, maximális kihasználtsággal" működik. Szarvason két középiskola van, ahol működik a honvéd kadét program - közölte.
Az eredményhirdetés előtt a politikus elmondta, céljuk az, hogy minden vármegyében legyen sportközpont.
Bartolák Csaba (Fidesz-KDNP), Szarvas alpolgármestere a díjkiosztó előtt arról beszélt: óriási lehetőséget jelent Szarvasnak, hogy itt létesült egy honvédelmi sportközpont, ahogyan óriási lehetőség a kadét programban résztvevőknek kipróbálni magukat, "hogyan tudják állni a sarat".
A csütörtöki Kadét tűzfegyveres lövészversenyen 43-an vettek részt; a fiatalok 0.22-es kaliberű tűzfegyveres versenyszámban mérték össze tudásukat.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Május 06. 07:40, kedd | Belföld
NAV: május 20-áig kell elfogadni vagy módosítani az adóhivatal által készített bevallási tervezeteket
Május 20-áig kell elfogadni vagy módosítani a NAV által készített bevallási tervezeteket, akinek fizetendő szja-ja maradt, 500 ezer forintig automatikus részletfizetést kap, ha ezt jelzi a tervezetben
2025. Május 06. 07:39, kedd | Belföld
Logisztikai szövetség: Magyarország gyűjtő-elosztó központtá lépett elő az európai logisztikai hálózatban
2025. Május 06. 07:37, kedd | Belföld
Érettségi - Több mint 80 ezren kezdték meg a vizsgát magyar nyelv és irodalomból
Magyar nyelv és irodalomból középszinten 1140 helyszínen 77 972, emelt szinten 61 helyszínen 2278 vizsgázó tesz érettségit - tudatta az Oktatási Hivatal hétfőn a honlapján.
2025. Május 04. 08:59, vasárnap | Belföld
Koncz Zsófia: 2026-tól félmillió, 2029-től egymillió édesanyának nem kell személyi jövedelemadót fizetnie Magyarországon
Jövőre félmillió, 2029-től pedig már egymillió édesanyának nem kell személyi jövedelemadót fizetnie Magyarországon - mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára szombaton a Facebook-oldalán.