Városlista
2024. május 11, szombat - Ferenc

Hírek

2021. Július 30. 12:38, péntek | Bulvár
Forrás: infovárosok

Strongman: Molnár Zsolt ismét nyert, Juhász Péter a dobogóról is lecsúszott

Strongman: Molnár Zsolt ismét nyert, Juhász Péter a dobogóról is lecsúszott

A Prémium Liga paksi fordulóját követően Molnár összetettben is átvette a vezetést a címvédőtől.


Molnár Zsolt még önmagát is meglepte – kellemesen – azzal, mennyire magabiztos sikert aratott a Prémium Liga 4. fordulójában, Pakson.

„Nem is nagyon jutottak szóhoz” – felelte Molnár Zsolt a kérdésre, mit szóltak riválisai a paksi, Csengey Dénes Kulturális Központban nyújtott teljesítményéhez. A Közép-Európai Erősember-szervezet (CESA) által szervezett Prémium Liga 4. fordulójában 55 ponttal, kilencpontos előny mellett győzött a mezőny korelnöke.

„Egyre jobb formában érzem magam, de még mindig azt mondom, nem vagyok százszázalékos, több kisebb sérülésem is van, volt, és az erőszintem is lehet még jobb – folytatta a verseny értékelését. – A dolog nyitja a koncentráció, és ebben fordulóról fordulóra, hétről hétre érzem az előrelépést. Sebestyén Jani idén kevesebbet versenyez, így több ideje jut arra, hogy amolyan edzőként segítse a felkészülésem, ez a közös munka pedig meglátszik” – árult el egy kulisszatitkot a Prémium Médiának.

Molnár Pakson rögvest megnyerte az első számot – ezúttal egy 13 tonnás elektromos buszt kellett elhúzniuk a versenyzőknek. A csata itt még igen szorosan alakult, csupán 62 század másodperccel bizonyult jobbnak a nagy rivális Juhász Péternél. A második szám a vegyesnyomás volt, itt Losonczi Imre remekelt és nyert, Molnár második, Juhász harmadik lett.

A fordulópontot a háromszor 15 kilogrammos kofferek magasbadobása hozta el: Molnárnak mindössze 9,19 másodperc kellett a feladatsor teljesítéséhez, ezzel nyert, míg Juhász mindössze a 6. helyet csípte meg 21,59 másodperces időeredménnyel. A negyedik versenyszámban, a kerékforgatásban – egy 380 és egy 562kg-os kereket kellett forgatni - Boros Adrián zárt az élen, Losonczi és Juhász követte őt a dobogón – ezúttal Molnár ragadt a középmezőnyben, 5. lett. Viszont jött a bárdtartás, ami hagyományosan jól szokott sikerülni Molnárnak, nem volt ez másként ezúttal sem: az indulók közül a legtovább, 69,91 másodpercig sikerült kitartania a 20 kilós „fegyvert”. Ezzel a zárókör előtt hatpontos előnnyel vezetett a második Losonczi, tízzel a harmadik Boros, és tizeneggyel az óriási meglepetésre mindössze negyedik Juhász előtt.

„Azt éreztem, hogy végig higgadt tudok maradni. Szép türelmesen, szemlélődve vártam a soromra a feladatoknál. Igyekeztem figyelni, ki milyen technikákkal próbálkozik, hol veszítenek esetleg időt. Ezek nagyon hasznos információk és tapasztalatok tudnak lenni verseny közben. Úgy érzem, fejben most én voltam a legerősebb, és ez döntött igazából köztünk” – összegezte a történteket Molnár, aki a zárószámot, a vegyespakolást is megnyerve tette fölényessé a sikerét.

A bölcskei sportember győzelmével az összetett élére ugrott.

„Még három forduló van hátra, s nem titok, szeretném megnyerni az idei sorozatot. Talán most lendületi előnybe kerültem Petivel szemben, de nem hiszem, hogy két egymást követő siker elég lenne ahhoz, hogy megtörjön. Nem fogja feladni, de én sem tervezek visszaesni” – tekintett előre.

A Prémium Liga mezőnye legközelebb augusztus 7-én, Siófokon a Scitec Muscle Beach-en gyűlik majd össze.

STRONGMAN
PRÉMIUM LIGA, 4. FORDULÓ (PAKS)
1. Molnár Zsolt 55 pont
2. Losonczi Imre 46
3. Boros Adrián 44
4. Juhász Péter 42
5. Mészáros Dávid 32
6. Borovszky Norbert 28
7. Kovács Ferenc 27
8. Boros Szabolcs 22
9. Locskai József 17
10. Trencsányi Patrik 12

Az összetett élmezőnye (4 forduló után): 1. Molnár (46 pont), 2. Juhász (44), 3. Boros (38), 4. Mészáros (29), 5. Losonczi (28)...

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 11. 07:03, szombat | Bulvár

A Magna Carta egyik példányának vitrinjét próbálták összetörni környezetvédelmi aktivisták Londonban

Az angol-brit alkotmányosság ősi jogforrása, a Magna Carta egyik példányának tárolóját próbálták összetörni környezetvédelmi aktivisták pénteken a londoni brit nemzeti könyvtárban.

2024. Május 10. 15:25, péntek | Bulvár

Június 1-jén lesz a békemenet

Magyarország maradjon a béke szigete! mottóval Békemenetet szervez június 1-jén a Margitszigeti Nagyrétre a Civil Összefogás Fórum - Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖF-CÖKA).

2024. Május 09. 13:30, csütörtök | Bulvár

Teniszpálya alatt találták meg a ferencesek 500 éve eltűnt templomát Visegrádon

A Zsigmond király idején épült Szűz Mária templom romjait találták meg egy teniszpálya alatt, a visegrádi műemlékegyüttes újjászületését megelőző régészeti feltárás során.

2024. Május 08. 15:08, szerda | Bulvár

Hollywoodi világsztárokkal várja látogatóit a Budapest Comic Con

Idén is megrendezik Magyarországon a világ legnagyobb és legjelentősebb popkulturális eseményét, a Comic-Cont: