Hírek
2013. Szeptember 01. 08:01, vasárnap |
Helyi
Forrás: lvp
Szentendre: a helyi vállalkozók előnyben
Kiemelt figyelmet kaptak a szentendrei helyi vállalkozók az elmúlt három hónapban, több olyan intézkedést is meghozott ugyanis a városvezetés, amely az itt élő és dolgozó kis- és középvállalkozások boldogulását segíti.
Megváltozott Szentendrén a közterület használat rend, egyszerűsödött a cégér-kihelyezés, illetve több olyan intézkedést hozott még a városvezetés, melyek a helyi vállalkozókat segítik. Ezek mellett Dietz Ferenc polgármester kérésére a városi projekteknél, a törvényi keretek lehetőségei között, előnyben részesülnek a városban a helyi alvállalkozók, akiknek a bevonásával zajlott le például az árvízi védekezés és a városháza karbantartása is.
Dietz Ferenc elmondta, hogy Szalai Péterrel, a Szentendrei Ipartestület elnökével többször beszélgetett a helyi vállalkozókat régóta foglalkoztató kérdésekről, és mint a polgármester fogalmazott, oda kell figyelni ezekre a hangokra, mert kizárólag együtt érhetünk el nagy sikereket és nőhetünk fel igazán a megyei jogú címhez.
Dietz Ferenc hozzáfűzte, hogy rengeteg a tennivaló, de folyamatosan figyelemmel kíséri a város a vállalkozói igényeket, hogy együttműködve legyen garantálva a további fejlődés. A polgármester szerint az ilyesfajta párbeszédeket ki kell terjeszteni, így a folytatásban például a fiatalokkal való aktív együttműködést látja kiemelt ügynek.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
