Városlista
2025. augusztus 1, péntek - Boglárka

Hírek

2012. November 17. 10:20, szombat | Helyi
Forrás: lvp / fotó: hagyomanyokhaza.hu

Szentendre Táncegyüttes a tv-ben – tehetségkutatóban a csoport

Szentendre Táncegyüttes a tv-ben – tehetségkutatóban a csoport

A legjobb tizenkettő között a harmadik elődöntőben mutatják meg tehetségüket a Szentendre Táncegyüttes tagjai ma este a Duna Televízióban a Fölszállott a páva tehetségkutató showműsorban.

Fölszállott a páva címmel közös népzenei, néptánc tehetségkutató versenyt hirdetett idén tavasszal az MTVA, a Duna Televízió és a Hagyományok Háza. A megmérettetés előválogatói és selejtezői már lezajlottak, az elődöntőket azonban november 3-tól láthatjuk szombatonként a Duna TV-n, az adásokat pedig a Duna World vasárnaponként ismétli. A tehetségkutatón a Szentendre Táncegyüttes is részt vesz, mely szeptember 8-án jutott be az elődöntőbe a legjobb tizenkettő közé. A szentendrei táncosokat pedig ma 18 óra 35 perctől láthatjuk a televízióba a harmadik elődöntőben.

A tv-s tehetségkutató mellett még egy megmérettetés vár a művészeti csoportra, december másodikán ugyanis a Néptáncosok Országos Bemutatószínpadának minősítőjén vesznek részt a táncosok, akik a kétévente rendezett versenyen szeretnék megszerezni negyedszer is a Kiváló Együttes címet.

Aki eddig még nem látta élőben a Szentendre Táncegyüttes, az megnézheti december 8-án, szombaton 18 órától a Pest Megyei Könyvtár színháztermében, ahol Karnevál címmel ad elő műsort a tánccsoport.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Július 24. 07:25, csütörtök | Helyi

95 907-en nyertek felvételt a magyar felsőoktatásba

Az elmúlt másfél évtized legsikeresebb felvételije az idei, 95 907-en nyertek felvételt a sikeres, megújult magyar felsőoktatásba

2025. Július 31. 07:49, csütörtök | Külföld

Hszi Csin-ping: Kína gazdasága továbbra is komoly kihívásokkal néz szembe

Kína gazdasága továbbra is komoly kockázatokkal és kihívásokkal néz szembe - figyelmeztetett Hszi Csin-ping kínai államfő a Kínai Kommunista Párt legfelső döntéshozó testületének szerdai ülésén Pekingben.

2025. Július 31. 07:47, csütörtök | Életmód

Csalók élnek vissza az OTP Bank egyik vezetőjének nevével

Az OTP Bank egyik vezetőjének nevével visszaélve, magukat rendőröknek kiadó csalók videóhívásban keresik meg az ügyfeleket, hogy pénzt szerezzenek tőlük - hívta fel a figyelmet a pénzintézet szerdán.

2025. Július 31. 07:47, csütörtök | Belföld

15 százalékkal emelkedik a bére minden kormánytisztviselőnek, aki a területi közigazgatásban dolgozik

A kormány szerdai ülésén döntött arról, hogy szeptember 1-jétől 15 százalékkal emelkedik a bére minden kormánytisztviselőnek, aki a területi közigazgatásban dolgozik