Hírek
2015. Január 30. 14:15, péntek |
Helyi
Forrás: lvp/PMRFK
Szexuális erőszak Pomázon – 61 éves gyanúsítottat kaptak el
Előzetes letartóztatásba helyezte az illetékes bíróság azt a 61 éves pomázi férfit, aki szexuális erőszak gyanúja miatt vett őrizetbe a rendőrség.
A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya eljárást folytat szexuális erőszak bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt D. Csaba 61 éves pomázi lakos ellen.
A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a 61 éves férfi január 24-én, Pomázon a lakókocsijában magatehetetlen, védekezésre képtelen állapotba helyezte a fiatalkorú sértettet, majd a lemeztelenített lányt simogatta és megpróbált vele közösülni.
A bűncselekmény elkövetése után két nappal a Pomázi Rendőrőrs körzeti megbízottja – állampolgári bejelentés alapján – a város egyik kereszteződésében a földön fekve talált rá a 17 éves lányra, aki láthatóan rosszul érezte magát. A körzeti megbízott a sértettet azonnal beültette a szolgálati gépkocsiba és mentőt hívott hozzá. Ezt követően jutott a rendőrség tudomására a szexuális erőszak elkövetése, ezért a járőrök január 27-én 19 óra körüli időben pomázi tartózkodási helyén D. Csabát elfogták és előállították. A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói a férfit őrizetbe vették és gyanúsítottként hallgatták ki, majd az illetékes bíróság 2015. január 29-én elrendelte az előzetes letartóztatását.
A gyanúsított ellen a további eljárást – fogvatartása mellett – a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya folytatja le.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
