Városlista
2026. április 28, kedd - Valéria

Hírek

2016. Február 11. 07:00, csütörtök | Helyi
Forrás: Danubia Televízió

Tahitótfalu: Fábián Zoltán mese- és prózamondó verseny

Tahitótfalu: Fábián Zoltán mese- és prózamondó verseny

Matus Klára, a Tahitótfalui Pollack Mihály Általános Iskola igazgatóhelyettese köszöntötte a megjelenteket az immár 21. alkalommal megrendezett Fábián Zoltán mese- és prózamondó versenyen.

A Dunakanyarban élt író emlékére minden évben a születésének évfordulójához közeli napon gyűlnek össze a diákok.
A mára hagyománnyá vált versenyt minden évben másik település iskolájában tartják. Idén Tahitótfalu adott otthont a rendezvénynek. Matus Klára elmondta, azért is különleges az idei verseny, mert január 30-án lenne 90 éves az író.

Kisné Balázs Enikő iskolaigazgató megnyitóbeszédében kiemelte, hogy a prózamondó verseny a dunakanyari iskolásoknak egyrészt kiváló bemutatkozási lehetőség, másrészt egy neves szakmai zsűri előtti megmérettetés. A nyitóbeszédet követően a zeneiskola diákjai reneszánsz zenét játszottak. Majd Matus Klára felolvasta Székelyhidi Ferenc írását a tragikus körülmények között elhunyt Fábián Zoltánról. Régi hangfelvételről maga az író is megszólalt a rendezvényen, majd Havas Judit, a Fábián Zoltán Alapítvány kuratóriumának elnöke két, a szervezet által kiadott könyvet mutatott be.

A zsűrit környékbeli neves művészek, elismert személyiségek alkották. Az előző évekhez hasonlóan most is közöttük volt az író testvére Fábián Mária. A prózamondó versenyen életkor szerint három kategóriában – a harmadik-negyedik, az ötödik-hatodik és a hetedik-nyolcadik osztályosok indultak. A verseny végén a zsűri korcsoportonként értékelte a produkciókat és hirdette ki a győzteseket. Hetey László a harmadik-negyedik osztályosokat bírálva elmondta, hogy nem a szöveg hossza határozza meg a tehetséget és a szép magyar beszédet.

A kategóriában első lett Draxler Alexia a visegrádi Áprily Lajos Általános Iskola tanulója, aki Nógrádi Gábor Papagáj című novelláját mondta el. Az 5-6. osztályosokat Póka Éva színművész értékelte, elmondta, a közel 10 indulóból legalább 5-6 olyan gyerek volt, akit esélyesnek ítéltek az első helyre. Végül a győztes a tahitótfalui Pollack Mihály Általános Iskola tanulója, Kovács Deme Jázmin lett Lázár Ervin A soványító palacsinta című novellájával. A legidősebb korosztálynak, vagyis a 7-8. osztályosoknak kétszer kellett a zsűri elé állniuk. A szabadon választott mellett ugyanis egy Fábián Zoltán által írt szöveget is fel kellett olvasniuk. Havas Judit elmondta, ebben a kategóriában is széles volt az produkciók szerzői palettája, szépen merítettek a diákok a huszadik századi irodalomból. A 7-8. osztályosok között Gersonde Olivér, a visegrádi Áprily Lajos Általános Iskola diákja lett az első. Áprily Lajos Majmok című szövegét mondta el.

A verseny minden résztvevőjét oklevélben részesítették. A dobogósok pedig a Fábián Zoltán Alapítvány által felkínált könyvutalványt vihették haza. Az első helyezett 6, a második 5, a harmadik pedig egy 4 ezer forint értékű vásárlási kupont kapott.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi

Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz

Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.

2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi

Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt

Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.