Hírek
2012. Október 12. 09:20, péntek |
Helyi
Forrás: Blikk
Tartozás miatt elárverezték Antal Imre szentendrei házát
Szinte semmi nem maradt a négy éve elhunyt Antal Imre után, idén ugyanis már a róla elnevezett óvoda sem üzemel, szentendrei házát pedig közüzemi tartozás miatt elárverezték – írja a Blikk.
„Már attól elérzékenyültem, hogy az intézmény az én nevemet viseli: Antal Imre Színművészeti Alapítványi Óvoda lett. Azért örülök különösen, hogy egy óvoda viseli a nevem, mert sosem született gyerekem" – nyilatkozta Antal Imre a megnyitón 2007 augusztusában, és hozzátette:
"Magam is visszaváltoztam fiatallá, minden játékban benne voltam. Csak azt sajnálom, hogy a csúszdába már nem férek bele" – nevetett a humorista, aki alig akart hazamenni a nap végén.
A budapesti XV. kerületi Mátyás utca 14-ben található intézmény hamar népszerű lett, azért is, mert itt gyógypedagógus és logopédus is foglalkozott a gyerekekkel. Idén ősszel viszont már nem nyitott ki.
"Betegség miatt kényszerültünk az intézmény bezárására, de tervezzük, hogy más helyszínen a közeljövőben újra megnyitjuk" – foglalta össze a tulajdonos Temleitner Lászlóné Szilvia, és nem kívánt részletekbe bocsátkozni.
Az óvoda bezárásával már csak a farkasréti sírkő viseli a humoráról méltán híres televíziós személyiség nevét. Ennek kapcsán megkerestüe a Blikk Antal Imre legjobb barátját, Jenei Józsefet, aki az ország Imruskájának utolsó két évében az egyetlen hozzátartozója volt. Együtt is éltek Jenei szentendrei házában, ahonnan a műsorvezető a gyógyíthatatlan rákbetegek Hospice-házába került 2008-ban. Halála után Jenei lett az örökös, de nehéz helyzetbe került. Antal Imre hagyatéka ugyanis Damjanich utcai lakásában volt, amelyet korábban életjáradék fejében értékesített S. Zoltán ügyvédnek. Ráadásul festményekkel teli otthonát kirabolta egy ismeretlen, akinek Imruska éjszakai menedéket adott.
A lap újságírója Szentendrére látogatott, ahol újabb meglepetés várta. Jenei József házát pár száz ezer forintos közüzemi tartozás miatt elárverezték!
"Nem találkoztam vele, de a szomszédoktól sem köszönt el. Állítólag a Balaton környékére költözött" – mondta Földi András, az új tulajdonos élettársa, aki jelenleg az ingatlan felújítását végzi.

"Sok lelakott házat láttam már, és mások szokásait is tiszteletben tartom, de ilyen helyzettel még nem szembesültem. Több milliméteres nikotinréteg volt a tapétán, de a fürdőszobában sem látszódott a csempe színe, annyira be volt sárgulva".
Az új tulajdonos néhány emléktárgyat is talált Jenei József és Antal Imre közös otthonában, amelyek közül az asztalka és a kislemez érdemel említést.
"Ha az újságon keresztül üzenhetek, kérem Jenei urat, írjon nekem. Ismeri a címet" – mondta Földi András, aki elárulta, 18 millió forintért árulják az ingatlant, Antal Imre utolsó otthonát.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Április 07. 10:00, kedd | Belföld
MÁV: április 7-étől Budapest-Kelenföld és Ferencváros között csak egy vágányon közlekedhetnek a vonatok
2026. Április 07. 09:00, kedd | Belföld
Forgalomkorlátozások lesznek Budapesten az amerikai alelnök látogatása idején
Az amerikai alelnök látogatása miatt április 6. és 8. között megváltozik a forgalmi rend Budapesten.
2026. Április 07. 07:23, kedd | Sport
Férfi vízilabda-vk - A házigazda görögök legyőzésével kezdtek a magyarok
Győzelemmel kezdte szereplését a magyar válogatott a férfi vízilabda világkupa görögországi divízió I-es tornáján: Varga Zsolt szövetségi kapitány együttese hétfőn a házigazdák felett diadalmaskodott nagy csatában 13-12-re.
