Hírek
2016. Június 25. 08:00, szombat |
Helyi
Forrás: MTI
Területi önkénteskiképző központokat hoz létre a honvédség

Önkéntes tartalékosokat kiképző bázisokat hoz létre a honvédség - jelentette be a honvédelmi miniszter Szentendrén.
A meglévő tíz helyőrségre építve területi, az önkéntes tartalékosokat kiképző bázisokat hoz létre a honvédség, ezzel párhuzamosan pedig kiképzi azokat a katonákat, akik részt vesznek majd az önkéntesek felkészítésében - jelentette be a honvédelmi miniszter csütörtökön sajtótájékoztatón, Szentendrén.
Simicskó István közölte: az a cél, hogy mind a 197 járásban tevékenykedjen legalább egy századnyi önkéntes tartalékos erő. Vagyis az ideális az volna, ha mintegy húszezer tartalékost képeznének ki a következő években - mondta.
Az ezzel kapcsolatos kormánydöntés már megszületett, a részletes ütemterv még jóváhagyásra vár - tette hozzá a miniszter, amikor a Magyar Honvédség Altiszti Akadémiáján megtekintette a kiképzők felkészítésének egy mozzanatát.
Emlékeztetett arra, hogy ugyan 2004-ben megszűnt a sorkatonaság, de ezzel párhuzamosan nem kezdődött el az önkéntes tartalékosi rendszer kiépítése. Ez csak 2010-ben történt meg, addig mindössze 17 tartalékos katonát tartott nyilván a honvédség.
A rendszer pedig annál is inkább szükséges - hangsúlyozta -, mert tartalék nélkül nincs haderő, vagyis a biztonságra áldozni kell.
Ezzel kapcsolatban kiemelte: a kormány vállalta, hogy 2026-ig évről évre 0,1 százalékkal növeli a GDP-hez viszonyított védelmi költségvetését. Ugyanis míg a NATO elvárása 2 százalék lenne, addig Magyarország csak a GDP-je 0,8-0,9 százalékát fordítja védelmi célokra.
A források növekedése teszi lehetővé a következő években az önkéntes tartalékos állomány bővítését - fűzte hozzá.
Simicskó István azt mondta, a rendszer új alapokra helyezésének az is célja, hogy nemzeti üggyé tegye a haza védelmét, ily módon társadalomformáló szerepet is betöltve erősítse a hazaszeretetet.
A sajtótájékoztatót követően a honvédelmi miniszter betekintett a megalakuló kiképző századok módszertani felkészítésébe, alaki, katonai közelharc- és lőkiképzésébe.
Ha érdekelnek a hasonló tartalmú cikkek, lájkold a Facebook oldalunkat: Infováros Szentendre ... és ne felejtsd el a cikket megosztani az ismerőseiddel, hogy ők is elolvashassák azt.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 24. 07:25, csütörtök | Helyi
95 907-en nyertek felvételt a magyar felsőoktatásba
Az elmúlt másfél évtized legsikeresebb felvételije az idei, 95 907-en nyertek felvételt a sikeres, megújult magyar felsőoktatásba
2025. Július 31. 07:49, csütörtök | Külföld
Hszi Csin-ping: Kína gazdasága továbbra is komoly kihívásokkal néz szembe
Kína gazdasága továbbra is komoly kockázatokkal és kihívásokkal néz szembe - figyelmeztetett Hszi Csin-ping kínai államfő a Kínai Kommunista Párt legfelső döntéshozó testületének szerdai ülésén Pekingben.
2025. Július 31. 07:47, csütörtök | Életmód
Csalók élnek vissza az OTP Bank egyik vezetőjének nevével
Az OTP Bank egyik vezetőjének nevével visszaélve, magukat rendőröknek kiadó csalók videóhívásban keresik meg az ügyfeleket, hogy pénzt szerezzenek tőlük - hívta fel a figyelmet a pénzintézet szerdán.
2025. Július 31. 07:47, csütörtök | Belföld
15 százalékkal emelkedik a bére minden kormánytisztviselőnek, aki a területi közigazgatásban dolgozik
A kormány szerdai ülésén döntött arról, hogy szeptember 1-jétől 15 százalékkal emelkedik a bére minden kormánytisztviselőnek, aki a területi közigazgatásban dolgozik