Hírek
2017. November 02. 09:00, csütörtök | Külföld
Több fegyveres meghalt a török biztonsági erők és a kurd szakadárok összecsapásában
Többen meghaltak a török biztonsági erők és a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) szakadár szervezet újabb összecsapásában csütörtökön az Irakkal határos délkelet-törökországi Hakkari tartomány Semdinli körzetében -
jelentette az Anadolu.
A török állami hírügynökség négy-négy halottról tud, a Dogan hírügynökség viszont úgy értesült, hogy a kurd áldozatok mellett a török biztonsági erők nyolc tagja vesztette életét.
Az Anadolu szerint az incidens akkor történt, amikor a PKK fegyveresei Irak felől megpróbáltak átjutni a határon. A törökországi kurd kisebbség függetlenségéért 1984 óta fegyveres felkelést folytató PKK főhadiszállása Észak-Irakban, a Kandil-hegységben található.
A kurd szeparatisták és a török biztonsági erők között két és fél évi fegyverszünet után 2015 júliusában újultak ki a harcok az ország délkeleti részében. Azóta legalább 300 civil, a biztonsági erők mintegy 800 tagja és több mint 10 ezer lázadó halt meg az összecsapásokban. 2016 nyarára a PKK tagjai kiszorultak a főként kurdok lakta délkeleti országrész városaiból, a török hadműveletek a térség hegyvidéki területein zajlanak tovább.
A PKK-t Törökország mellett az Európai Unió és az Egyesült Államok is terrorszervezetnek nyilvánította.
A konfliktusban 33 év alatt csaknem 50 ezer ember vesztette életét.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 18. 09:24, szombat | Külföld
Voks 24 - Volt, amikor egy EP-mandátumhoz 116 ezer szavazat is elég volt
Az eddigi legmagasabb európai parlamenti (EP-) választási részvételnél, 2019-ben, csaknem 174 ezer szavazatra volt szükség ahhoz, hogy egy európai parlamenti (EP-) lista átlépje Magyarországon az 5 százalékos küszöböt
2024. Május 18. 05:03, szombat | Külföld
Hetekig eltarthat a helyreállítás a Houstont sújtó vihar után, tovább kutatnak áldozatok után is
Hetekig is eltarthat az áramszolgáltatás helyreállítása a hurrikánerejű viharok sújtotta Houston egyes részein, és változatlanul zajlik a károk felmérése, valamint a kutatás további áldozatok után - közölték a texasi nagyváros ható
2024. Május 17. 20:58, péntek | Külföld
Ukrajnai háború - Orosz védelmi minisztérium: 12 harkivi települést foglalt el a héten az orosz hadsereg
Tizenkét települést fogalt el a harkivi és egyet a donyecki régióban Ukrajnában a héten az orosz hadsereg - közölte pénteken az orosz védelmi minisztérium.
2024. Május 16. 07:59, csütörtök | Külföld
Megműtötték a szlovák miniszterelnököt, túl van az életveszélyen
A szlovák miniszterelnök már túl van az életmentő műtéten, jelenleg stabil állapotban van.