Hírek
2020. November 11. 17:03, szerda |
Belföld
Forrás: mti - illusztráció: pixabay
Több mint 50 ezer forintot szánnak az aktív internetezők idén karácsonyi ajándékokra

Az idén átlagosan 52 300 forintot szánnak karácsonyi ajándékokra az aktív internetező felnőttek, 8 százalékkal többet a tavalyinál, ugyanakkor a koronavírus miatt szűkül a megajándékozottak köre
- derül ki az Árukereső.hu és a GKI Digital közös karácsonyi kutatásából. Az MTI-hez kedden eljuttatott összefoglaló szerint a válaszadók a tágabb rokonság, ismerősök, munkatársak esetében az ajándékozás elmaradását a földrajzi távolsággal és a járvány második hullámával indokolták, mivel nem biztosak abban, hogy az ünnepek során személyesen is tudnak majd találkozni. Emiatt idén a legszűkebb családra és a közeli barátokra, 5-6 főre korlátozódik a lista, míg tavaly átlagosan 8 embernek készültek kisebb-nagyobb meglepetéssel.
A kevesebb megajándékozott miatt jelentősen nőhet az egy személyre jutó ajándékok értéke, elérve akár a 9500 forintot.
Azok, akik saját bevallásuk szerint az idén kevesebbet költenek majd ajándékra, ezt főleg a járványhelyzet miatti megfontoltabb, takarékosabb életvitellel (38 százalék), vagy konkrét anyagi nehézségekkel (37 százalék) indokolták.
Az előző évhez hasonlóan a ruházati cikk (51 százalék), a játék (40 százalék), valamint a szépségápolás és kozmetikum (33 százalék) a három legnépszerűbb, ajándéknak szánt termékkategória. Utazást és különböző jegyeket 2019-hez képest jóval kevesebben terveznek vásárolni, megnőtt viszont azok száma, akik valamilyen otthon is használható sportfelszerelést készülnek ajándékozni.
A vásárlás tervezett módjával és helyével kapcsolatban nincs érdemi változás: a korábbi évek trendjét folytatva, idén is a legtöbben (86 százalék) az online rendelés és a webáruházak mellett tették le a voksukat, az arányt a pandémia tovább erősítette. Az internetezők 41 százaléka kifejezetten a vírushelyzet miatt tervez többet online vásárolni, 48 százalékuk pedig a tömegeket vonzó plázákba tervez kevesebbet látogatni.
Mindezek mellett a második legnépszerűbb vásárlási célpontnak továbbra is a bevásárlóközpontok számítanak, ahova még így is közel az emberek fele tervez majd menni. A plázákat követik a hagyományos, utcáról megközelíthető boltok és szaküzletek.
Külföldről az idén kevesebben terveznek ajándékot beszerezni, viszont itt is nagyobb értékben, átlagosan 15 200 forintért.
A kutatást az Árukereső.hu megbízásából a GKI Digital készítette 2020 októberében. A felmérés online adatfelvétellel valósult meg, 2445 fős válaszadói minta alapján, az adatfelvétel módjából és az elért célközönségből adódóan a kutatás az aktív internetezők ünnepi vásárlási terveit mutatja be.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 29. 07:42, kedd | Belföld
Orbán Viktor: a lehető legkorábbi időponttal kell számolni a jövő évi választások kapcsán
A lehető legkorábbi dátummal kell számolni a jövő évi parlamenti választásokra való felkészülés során - mondta Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke hétfőn a Harcosok órája címmel frissen indult online műsorban.
2025. Július 29. 07:41, kedd | Belföld
Szijjártó Péter: az amerikai beruházások ellensúlyozzák az Európai Bizottság által okozott károkat
2025. Július 29. 07:37, kedd | Belföld
Ősszel élelmiszer-utalványt kapnak a nyugdíjasoknak
A kormány kihirdette a nyugdíjasok élelmiszer-utalványát biztosító rendeletet - közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ (KTK) hétfőn az MTI-vel.
2025. Július 29. 07:31, kedd | Belföld
Kettős fék rendszerrel mérsékelnék az ingatlanárak növekedését az Otthon Start Programban
A kabinet \"kettős fék\" rendszerrel tervezi megelőzni a szeptembertől induló, 3 százalékos hitelkamatot biztosító Otthon Start program ingatlanár-növelő kockázatait