Városlista
2024. április 19, péntek - Emma

Hírek

2016. Október 18. 07:50, kedd | Kék hírek
Forrás: mti

Több mint ezer védett pacsirtát foglaltak le két olasz vadásztól Letenyén

Több mint ezer védett pacsirtát foglaltak le két olasz vadásztól Letenyén

Több mint ezer védett pacsirta tetemét találták meg a vámosok egy olasz autóban Letenyénél, autójukban elemmel, motorral preparált csalimadarak is voltak

- tájékoztatta a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője hétfőn az MTI-t.

Sznopek Veronika elmondta: a Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai szombaton állítottak meg ellenőrzésre az M70-es autóúton egy olasz rendszámú autót, amelyben két olasz állampolgár utazott. A Romániából Olaszországba tartó kocsiban, három hűtőládában összesen 950 darab pacsirtatetemet találtak, továbbá 51 olyan preparált madarat, amelyek hasüregébe elemeket és motort építettek, hogy csalimadárnak használják őket.

A rendőrség által felkért természetvédelmi szakember szerint az egyenként 25 ezer forint eszmei értékű madártetem összesen több mint 25 millió forintot ér.

A rendőrök kihallgatták a két olasz férfit, akik szabadlábon védekezhetnek az ellenük természetkárosítás bűncselekménye miatt indított eljárásban.

Lelkes András, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság természetvédelmi őre, aki a madártetemeket megvizsgálta, a Zalai Hírlap online kiadásának azt mondta: a vadászoknál megtalált befogóháló és a csalimadarak felhasználása arra utal, hogy minden bizonnyal egész Európában tiltott módszerrel csalták lépre a Fekete-tenger környékéről származó pacsirtákat.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 16. 07:51, kedd | Kék hírek

Drogterjesztői hálózatot számolt fel a rendőrség

Drogterjesztői hálózatot számolt fel egy időben, több összehangolt rajtaütéssel a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI), a Terrorelhárítási Központ (TEK) műveleti egysége és a Pest vármegyei rendőrség

2024. Április 15. 14:14, hétfő | Kék hírek

Pillangókéssel szúrta meg, belehalt - Videó

Vádat emeltek az Erzsébet téri halálos késelés ügyében.

2024. Április 12. 14:19, péntek | Kék hírek

Több mint ezer liter alkoholos italt találtak a pénzügyőrök Nagylaknál

Több mint ezer liter alkoholos italt, valamint cigarettát találtak a pénzügyőrök Nagylaknál egy román furgonban - tájékoztatta Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénteken az MTI-t.