Hírek
2017. Március 12. 05:00, vasárnap |
Külföld
Forrás: mti
Többen haltak meg repülőgép-balesetben tavaly, de kevesebb a tragédia

A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) adatai szerint 2016-ban többen veszítették életüket repülőgép-balesetben, mint egy évvel korábban, ugyanakkor a balesetek száma csökkent.
A montreali székhelyű, 200 légitársaságot tömörítő kereskedelmi szervezet szombati, MTI-hez eljuttatott közleménye szerint 2016-ban összesen 268-an vesztették életüket, míg egy évvel korábban 136 áldozatot követelt a légiközlekedés. Az ötéves átlag azonban ezeknél is magasabb: 371 áldozat.
Az elmúlt évben az egymillió járatra vetített teljes baleseti ráta 1,61 volt, míg 2015-ben 1,79-es szintet mértek.
Az adatokból az is kiderül, hogy bár tavaly többen haltak meg, a baleset száma viszont a 2015-ös 68-ről 65-re csökkent. A tíz balesetből négy érintett utasszállítógépet, a fennmaradó hat esetben teherszállító repülőgépeket ért szerencsétlenség.
Az IATA elemzése rámutatott arra is, hogy sugárhajtású géppel Afrikában és a Független Államok Közössége területén nem volt baleset, de a légiközlekedés fő központjaiban is alacsony volt az egymillió felszállásra vetített halálozások aránya. A turbólégcsavaros gépekkel történt halálos esetek aránya viszont a FÁK-országban volt a legmagasabb, míg Európában, Dél-Amerikában, a Közel-Keleten, Észak-Amerikában és Észak-Ázsiában nem regisztráltak ilyen balesetből fakadó halálozást.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Szeptember 13. 09:23, szombat | Külföld
A 22 éves Tyler Robinsont azonosították Charlie Kirk konzervatív politikai kommentátor feltételezett merénylőjeként
A 22 éves Tyler Robinsont azonosították Charlie Kirk konzervatív politikai kommentátor feltételezett merénylőjeként
2025. Szeptember 12. 07:25, péntek | Külföld
Lengyel külügy: az orosz légtérsértések miatt összeül az ENSZ Biztonsági Tanácsa
Lengyelország kérésére összehívják az ENSZ Biztonsági Tanácsának rendkívüli ülését a lengyel légtér orosz megsértése miatt - közölte a varsói külügyminisztérium csütörtökön az X-en.
2025. Szeptember 12. 07:24, péntek | Külföld
Meghalt Charlie Kirk amerikai konzervatív aktivista nem sokkal azután, hogy lövés érte Utah államban, egy rendezvényen
Meghalt Charlie Kirk amerikai konzervatív aktivista nem sokkal azt követően, hogy szerdán lövés érte Utah államban, egy egyetemi rendezvényen – a hírt Donald Trump elnök jelentette közösségi oldalán.
2025. Szeptember 11. 07:20, csütörtök | Külföld
Orosz védelmi minisztérium: nem volt tervbe véve lengyelországi célpontok támadása
Az orosz hadsereg nem tervezte lengyelországi célpontok támadását - közölte szerdán az orosz védelmi minisztérium.