Hírek
2014. Augusztus 30. 10:43, szombat |
Helyi
Forrás: MTI/MTI Fotó: Kovács Attila
Új bölcsödét avattak Budakalászon – országosan 41 százalékkal nőttek a férőhelyek
Új bölcsödét avattak Budakalászon pénteken, az eseményen a kormányszóvivő elmondta, országosan 41 százalékkal nőtt a férőhelyek száma és további hatezerrel bővül még idén.
Az elmúlt négy évben 41 százalékkal emelkedett a bölcsődei helyek száma; ez év végére hatezer férőhellyel lesz több, mint 2010-ben volt – közölte Kurucz Éva kormányszóvivő pénteken Budakalászon, a város új, 48 férőhelyes bölcsődéjének átadásakor.
A kormányzati támogatással épült, 12 új munkahelyet is teremtő bölcsőde átadásakor tartott sajtótájékoztatón Kurucz Éva emlékeztetett arra, hogy a bölcsődei férőhelyhiány a korábbi években komoly problémát okozott a családok életében: a bölcsődék túlzsúfoltak voltak, 2009-ben 130 százalékos kihasználtsággal működtek. Hozzátette: a férőhelyhiány az elmúlt években a nők munkavállalásának is az egyik fő akadálya volt.
Kiemelte: a kormány számos módon támogatja a gyermekek mellett munkát vállaló édesanyákat: az új, felújított és kibővített bölcsődék mellett a családi adórendszer bevezetésével és a gyed extrával. A januárban bevezetett gyed extra révén miután a gyermek elmúlt egyéves, az édesanya elmehet dolgozni, nem kell lemondania az ellátásról – jelezte a kormányszóvivő, hozzáfűzve, a gyed extrának köszönhetően 37 százalékkal nőtt a munkát vállaló kisgyermekes édesanyák száma.

Kurucz Éva szólt arról is, hogy a bölcsődeépítés segíti a nők foglalkoztatását, amely az idén 22 éves csúcson van, és közelíti az európai uniós átlagot, ami 59 százalék. A magyarországi mérték jelenleg 55 százalék, de "jó úton haladunk, és a kormány folytatja mind a bölcsődeépítést, mind a nők foglalkoztatását segítő programokat" - mondta a kormányszóvivő.
Rogán László (Fidesz) polgármester az ünnepélyes átadáson elmondta, hogy az Új Széchenyi Terven keresztül a város 150 millió forint támogatást nyert el, amihez Budakalász 70 millió forinttal járult hozzá. Jelezte: a 21. század igényeit kielégítő, korszerű, minőségi nevelést, gondozást biztosító intézmény modern és környezetbarát eszközökkel és feltételekkel segíti a több mint tízezres lélekszámú település családjait.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
