Hírek
2016. Július 20. 13:00, szerda |
Helyi
Forrás: TV Szentendre
Új közösségi tér épül Szentendrén
Új közösségi térrel bővül Szentendre, a helyi baptista gyülekezet fiataljainak összefogásával.
Az egykor kávézóként üzemelő, Czóbel park melletti épületben jön létre az Offline Center, ami kikapcsolódási, tanulási és közösségi helyként szolgálja majd a városban élő fiatalokat.
A Szentendrei Baptista Gyülekezet bérleti jogot kapott a várostól a Czóbel park szomszédságában lévő épületre, ahol az ifi közösség egy kávézót fog üzemeltetni ősztől. De nem csak egy jó feketére térhet be az arra járó, fontos közösségi tér is épül egyúttal, ahol a környéken élő fiatalok programhelyszínét szeretnék létrehozni. Az Offline Center egy programsorozatból nőtte ki magát, amelyet a baptista fiatalok indítottak évekkel ezelőtt, érdekes elfoglaltságokkal és híres személyiségek bevonásával. Az Offline számos szentendrei helyszínt bejárt, sok ideig a VSZN Zrt. épületében működött, 2016 tavaszán azonban elkezdődtek az egyeztetések, hogy végleges otthont kaphasson a népszerű program. A megvalósulás felé haladnak az előkészületek, az érdeklődő fiataloknak az Offline Center a Szentendre Éjjal Nappal Nyitva városi rendezvény keretében nyitja meg először hivatalosan a kapuit, addig a program állandó résztvevőinek segítségével zajlik a felújítás. Szeptembertől pedig folyamatosan látogatható lesz. Az Offline Center eseményeinek részleteit a programsorozat Facebook oldalán, az Offline Médián érhetik el az érdeklődők.
Fotó: TV Szentendre
Ha érdekelnek a hasonló tartalmú cikkek, lájkold a Facebook oldalunkat: Infováros Szentendre ... és ne felejtsd el a cikket megosztani az ismerőseiddel, hogy ők is elolvashassák azt.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2026. Február 04. 16:00, szerda | Belföld
NAV: az Adótraffipax rovatból tájékozódni lehet, hogy hol és milyen típusú ellenőrzések várhatók
2026. Február 04. 14:00, szerda | Kék hírek
Ötmillió forint értékű marihuána
Újabb két feltételezett drogkereskedőt fogtak el a fővárosi nyomozók.
