Hírek
2019. November 13. 07:55, szerda |
Külföld
Forrás: Járai Judit, az MTI tudósítója jelenti:
Újabb vámokkal fenyegeti Kínát Donald Trump

Donald Trump amerikai elnök kedden a New York-i Gzadasági Klubban tartott beszédében az amerikai gazdaság erejét dicsérte, és újabb vámtarifa-emelésekkel fenyegette meg Kínát arra az esetre,
ha nem sikerül egyetértésre jutniuk az amerikai tárgyalóknak Pekingben.
Az elnök szerint az amerikai gazdaság kiváló állapotban van, mint fogalmazott: "nagy mértékben meghaladja előzetes várakozásainkat is". Hozzáfűzte: az ipari termelés magához tért, és az amerikai gazdaság egésze szilárd alapokon áll.
"Véget vetettünk az amerikai dolgozók elleni háborúnak, leállítottuk az amerikai ipar elleni támadásokat, és olyan gazdasági fellendülést indítottunk be, amelyet korábban soha nem láttunk" - hangsúlyozta.
Az amerikai-kínai kereskedelmi vitáról úgy vélekedett: "közel van" a tárgyalások első szakaszának sikeres lezárása, ez "bármikor megtörténhet". Konkrétumokat azonban nem említett, így egy esetleges megállapodás aláírásának várható dátumáról sem szólt. Jobbára a korábbi állításait ismételte meg. Például azt, hogy Kína szerinte tisztességtelen elveket alkalmaz a kereskedelemben. Bár - tette hozzá - "meghalnának azért, hogy megállapodást köthessenek velünk, s mi döntjük el, hogy legyen-e megállapodás, vagy sem. És mi csak olyan megállapodást írunk alá, amely jó az Egyesült Államok, a dolgozói és a vállalatai számára".
Ezek után közölte: "lényegesen" megemeli a kínai portékákra már kivetett vámokat abban az esetben, ha Peking nem köti meg a megállapodást Washingtonnal. "És ez igaz lesz más országokra is, amelyek szintén rosszul bánnak velünk" - fogalmazott.
Donald Trump tavaly decemberben 250 milliárd dollár értékű kínai importárura 25 százalékos vámot vetett ki, majd később további 15 százalékos vámmal sújtott 112 milliárd dollár értékű kínai portékát.
A beszédben az elnök egyben védelmébe vette protekcionista gazdaságpolitikáját, és nem mulasztotta el bírálni egyes demokrata párti elnökjelölt-aspiránsok - köztük Elizabeth Warren massachusettsi szenátor - gazdaságpolitikai elképzeléseit.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 31. 07:49, csütörtök | Külföld
Hszi Csin-ping: Kína gazdasága továbbra is komoly kihívásokkal néz szembe
Kína gazdasága továbbra is komoly kockázatokkal és kihívásokkal néz szembe - figyelmeztetett Hszi Csin-ping kínai államfő a Kínai Kommunista Párt legfelső döntéshozó testületének szerdai ülésén Pekingben.
2025. Július 30. 07:33, szerda | Külföld
Fegyveres támadás történt egy New York-i felhőkarcolóban, többen meghaltak
Két biztonsági őr és két irodai alkalmazott halt meg a New York-i felhőkarcolóban hétfő este történt fegyveres támadásban – derül ki az erőszakos cselekménnyel kapcsolatban kedden nyilvánosságra hozott részletekből.
2025. Július 29. 07:45, kedd | Külföld
Parajd - Bevezették a Korond-patak vizét a bánya fölött megépített csőrendszerbe
Bevezették hétfő hajnalban az elárasztott parajdi sóbánya fölött folyó Korond-patak vizét az ebből a célból épített csőrendszerbe, és ezzel végéhez közelednek a bányánál zajló sürgősségi munkálatok
2025. Július 29. 07:38, kedd | Külföld
Donald Trump bejelentette, hogy 10-12 napos határidőt szab a háború megállítására
Donald Trump amerikai elnök hétfőn közölte, hogy új, 10-12 napos határidőt szab az ukrajnai háború megállítására, amivel lerövidítette a július közepén általa adott 50 napos határidőt.