Hírek
2013. Március 28. 09:06, csütörtök |
Helyi
Forrás: MTI
Újfelújítás Szentendre Pomáz és Szentendre Visegrád között
A csaknem 85 kilométernyi erősen leromlott állapotú mellékút rekonstrukciója az Új Széchenyi Terv Regionális Operatív Programok keretében 16,6 milliárd forintos támogatásból valósul meg. Az idén az Új Széchenyi Terv Regionális Operatív Programjainak keretében országosan közel 600 kilométernyi régóta felújításra váró alsóbbrendű mellékút újul meg, amelyhez csaknem 87 milliárd forintnyi európai uniós forrást használ fel az ország - emelte ki beszédében Kövér László az Országgyűlés elnöki hivatalának tájékoztatása szerint.
A házelnök ünnepi köszöntőjében arra hívta fel a figyelmet, hogy Európának újra kell rendeznie életét, a kor pedig sorsdöntő esélyt ad arra, hogy újra megtalálja önmagát, a benne élő nemzetek pedig saját boldogulásukat.
„Meg kell szereznünk a lehetőségeket, át kell tárgyalnunk magunkat a nagy európai dzsungeleken, ki kell küzdenünk a magunk részét a tárgyalóasztalnál, de nem szabad felednünk: minden lehetőség annyit ér, amennyit életre váltunk belőle, s a szerdán induló nagyszabású projekt ilyen lehetőség” - fűzte hozzá a házelnök.
„Az Európai Unió egyebek mellett üzleti vállalkozás, amelyben mindannyian adunk és kapunk” - mondta a házelnök, utalva arra, hogy sok szereplőn múlik - a kormányzaton, a diplomácián, a helyi önkormányzatokon, állami és magáncégeken -, hogy az ország számára nyereséget hozzon ez a vállalkozás.
„A sokat várt, a régóta remélt fordulathoz sokak közös munkája kell. Szükség van a munkavállalókra, a civil szféra vállalkozóira, a kis, a közepes és a nagyvállalkozókra, a multikra, akik komolyan veszik a hivatásukat, s akikkel ezért partnerként tudunk együtt dolgozni közös célok eléréséért. Ez az a bizonyos sokat emlegetett nemzeti együttműködés” - mondta Kövér László.

A program keretében az év végéig megújul a Csepel-Ráckeve-Kiskunlacháza, az Abony-Újszász, a Szentendre-Pomáz, a Cinkota-Zsámbok, a Rákoskeresztúr-Isaszeg-Gödöllő, a Gomba-Sülysáp, az Aszód-Sülysáp, a Szentendre-Visegrád, a Vecsés-Alsónémedi, a Vác-Gödöllő, az Újpest-Veresegyház-Galgamácsa, a Tápiószentmárton-Cegléd, az Újhartyán-Sári összekötő út és a kóspallagi, péceli bekötőút egy-egy szakasza, valamint a 1111-es és 1112-es mellékút kereszteződésében a pomázi körforgalomnál található útszakasz.
A teljes körű felújítások során megerősítik és szélesítik a burkolatot, kicserélik a kopóréteget, a belterületi szakaszokon kiépítik, illetve felújítják a vízelvezető árkokat és a buszöblöket, a külterületi szakaszokon pedig rendezik az árok-padkát, tartós útburkolatjeleket festenek és rendbe hozzák az átereszeket.
A beruházásnak köszönhetően a forgalombiztonság és a szolgáltatás színvonalának növekedése mellett érzékelhetően csökken majd az utazás időtartama.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2025. December 24. 10:29, szerda | Belföld
Meteorológia: síkvidéken kicsi az esély a fehér karácsonyra
Síkvidéken kicsi az esély a megmaradó hóra szenteste, de a nyugati, délnyugati tájakon lehet vékony, olvadó hóréteg, míg a dunántúli hegyekben akár vastagabb hótakaró is kialakulhat.
2025. December 24. 10:29, szerda | Életmód
XIV. Leó pápa legalább egynapos tűzszünetet sürgetett az ukrajnai harctéren
Ismételt felhívást intézek az összes jó szándékú emberhez: legalább a Megváltó születése napján tartsanak egy nap békét, a béke napja legyen az egész világon
2025. December 24. 10:28, szerda | Belföld
Erdő Péter: legalább a Kisjézus jászola körül próbáljuk megérteni egymást!
A békesség, amit Jézus születése hoz Isten és ember között, békét kell hozzon ember és ember között is
