Hírek
2020. Március 26. 11:35, csütörtök |
Belföld
Forrás: mti - illusztráció: pixabay
Újra megjelent Magyarországon a madárinfluenza
A madárinfluenza H5N8 altípusának jelenlétét igazolta egy Bács-Kiskun megyei kacsatartó gazdaságban a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szerdán,
az állategészségügyi szakemberek az érintett 32 500 pecsenyekacsa leölését már gyanú alapján megkezdték.
A Nébih csütörtöki tájékoztatása szerint a Bács-Kiskun megyei Csólyospálos közelében található kacsatartó gazdaságban azonosították a madárinfluenza vírusát. A gazdaságban a hétvégén megemelkedett elhullást tapasztaltak, valamint megjelentek a betegségre jellemző klinikai tünetek is.
A hatóság a szükséges intézkedéseket haladéktalanul megtette – közölték. A fertőzött állományok leölését már gyanú alapján megkezdték a szakemberek, továbbá a gazdaság körül kijelölték a 3 kilométer sugarú védőkörzetet és a 10 kilométer sugarú megfigyelési körzetet.
A közlemény szerint a járványügyi nyomozás folyamatban van.
A vándormadarak vonulása miatt a vírus továbbra is folyamatos veszélyt jelent a baromfiállományokra. Emiatt továbbra is érvényben van a baromfik zárt tartásának kötelezettsége.
Szintén kötelező a járványvédelmi minimum-feltételek teljesítése, azaz a baromfikat zárt helyen kell etetni, itatni, valamint a takarmányt és az almot is zárt helyen kell tárolni – hangsúlyozta a Nébih.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 22. 12:00, szerda | Belföld
Benyújtotta a kormány az ügynökakták feltárásáról szóló törvényjavaslatot
A lezárult társadalmi egyeztetés eredményeinek figyelembevételével benyújtotta a kormány a parlamentnek az elmúlt rendszer titkosszolgálati tevékenységének feltárását lehetővé tévő törvényjavaslatot
2026. Július 22. 12:00, szerda | Belföld
Trenkwalder: meghaladta a 2400 forintot a fizikai dolgozók átlagos órabére idén a második negyedévben
A fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére 2430 forint volt a második negyedévben, ami 8,5 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakában mért 2240 forintos szintet
2026. Július 22. 07:30, szerda | Belföld
Ellenállási nyilatkozatot tett közzé a Fidesz
2026. Július 22. 07:24, szerda | Belföld
Magyar Péter: várjuk az ügyészségi tájékoztatót a Fidesznél történt házkutatás ügyében
A Fidesz saját tájékoztatása szerint a mai napon házkutatást és lefoglalást hajtottak végre nyomozók Orbán Viktor pártjának szerverei kapcsán. Várjuk az ügyészségi tájékoztatót!
