Hírek
2019. Január 20. 07:13, vasárnap |
Belföld
Forrás: police.hu
Vádat emelnek a kocsikat gyújtogató fiú ellen - VIDEÓVAL
A szükséges eljárási cselekményeket elvégezve a bajai rendőrök az iratokat átadták az ügyészségnek.
Ismeretlen elkövető 2018. május 6-án 2 óra 30 perc körül Baján szándékosan felgyújtott három, a Tóth Kálmán téren parkoló személyautót, illetve városszerte további öt gépjárművet akart felgyújtani. A nyomozás során a rendőrök beazonosították, és 10 órával később a vasútállomáson elfogták a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható, akkor még 17 éves helyi fiút, aki a kihallgatáson beismerő vallomást tett. Őt a rendőrök őrizetbe vették.
A nyomozás során az is kiderült, hogy a gyanúsított még február 24-én éjjel betört egy bajai üzletbe is, ahonnan kabátot, mobiltelefont és készpénzt tulajdonított el. Márciusban egy személygépkocsi külső tükrét, ablaktörlő lapátját és ajtónyitó kilincsét rongálta meg, majd a járműbe ismeretlen módon bejutva további rongálást és kutatást végzett, de nem vitt el semmit. Még aznap egy másik autó visszapillantó tükreit és egy kilincsét is letörte.
A jelenleg is letartóztatásban lévő fiatallal szemben rongálás bűntett, lopás vétség és lopás bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást a Bajai Rendőrkapitányság. A szükséges eljárási cselekményeket elvégezve a rendőrök az iratokat átadták az ügyészségnek.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 26. 11:00, vasárnap | Belföld
Orbán Anita miniszterelnök-helyettes lesz
Miniszterelnök-helyettes lesz az új kormányban Orbán Anita - jelentette be Magyar Péter leendő kormányfő Facebook-oldalán szombaton.
2026. Április 26. 10:00, vasárnap | Belföld
Kapitány István: szakítunk a felelőtlenül tervezett és átláthatatlan költségvetésekkel, megteremtjük a piac bizalmát
Szakítunk a felelőtlenül tervezett és átláthatatlan költségvetésekkel, és megteremtjük a piac bizalmát - írta a leendő gazdasági és energetikai miniszter szombaton a Facebookon.
2026. Április 26. 08:23, vasárnap | Belföld
Meteorológia: az erős, viharos szél felkavarhatja a port
Vasárnap az erős, több helyen viharos szél felkavarhatja a port, ami a látótávolság csökkenéséhez vezethet - hívta fel a figyelmet a HungaroMet Zrt. vasárnap reggeli veszélyjelzésében.
2026. Április 26. 08:21, vasárnap | Belföld
Magyar Péter: zajlik az ország elhagyásának előkészítése és a lopott vagyonok kimenekítése
Miközben Orbán Viktor menekül a felelősségvállalás elől, a háttérben zajlik az ország elhagyásának előkészítése és a lopott vagyonok kimenekítése
