Hírek
2014. Április 01. 08:03, kedd |
Helyi
Forrás: Szentendrei kapitányság
Vádemelés előtt a halálos balesetet okozó szentendrei fiatal - FOTÓK
Egy 16 éves fiatal hunyt el abban a balesetben, ami még tavaly nyáron történt Szentendrén. A rendőrség most zárta le vádemelési javaslattal az ügyet, e szerint a szentendrei 19 éves sofőr bíróság elé állhat.
Szentendrei Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya eljárást folytatott közúti baleset okozása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt N. Márk 19 éves szentendrei lakos ellen.
A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított 2013. június 1-jén 1 óra körüli időben Szentendrén, a Szentlászlói úton közlekedett gépkocsival, amikor egy balra ívelő útkanyarulatban elvesztette uralmát a jármű felett, melynek következtében letért az útról és először egy gázcsonknak, majd betonoszlopnak és egy fának ütközött. Az autóval végül egy ház falának csapódott. A 19 éves férfin kívül a gépkocsiban utazott négy fiatal, akik közül a jobb hátsó ülésen utazó 16 éves fiú olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A mentőszolgálat munkatársai az autó három utasát kórházba szállítottak.

A szentendrei rendőrök N. Márkot gyanúsítottként hallgatták ki. Az ellene – szakértők bevonásával – folytatott büntetőeljárást a nyomozóhatóság a napokban befejezte és a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldte az illetékes ügyészség részére.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2026. Február 02. 14:00, hétfő | Belföld
MTÜ-elnök: tavaly történelmet írt a magyar turizmus
2026. Február 02. 12:00, hétfő | Belföld
Választás 2026 - Mintegy 170 párt indulhat az áprilisi választáson
Mintegy 170 párt indulhat az április 12-ei országgyűlési képviselő-választáson az Országos Bírósági Hivatal (OBH) közlése szerint. Négy évvel ezelőtt 267 bejegyzett párt indulhatott.
